Scheffer Joakim
08/09/2025 22:00
Szokták mondani, hogy az élet egy nagy utazás. Ez önre különösen igaz, hiszen négy országban, sőt négy kontinensen is élt már. Melyik volt a legkülönlegesebb?
Az elmúlt több mint negyven esztendőben, férjem munkájának köszönhetően, aki környezetvédő szakmérnök, négy földrészen is megtapasztalhattam, hogy milyen az élet, amit nagy ajándékként élek meg. Kanadában közel tíz, Ausztráliában tizenkét évet töltöttünk, 2019-ben pedig egy számunkra eddig ismeretlen kontinensre, Ázsiába, azon belül is Szingapúrba költöztünk, ahol még két évig maradunk.
Hogy melyik a legkülönlegesebb? Minden hely egyedi és csodálatos. A megérkezést követő időszakban természetesen mindenhol a külső jegyek – építészeti stílusok, templomok, iskolák-óvodák épületei, időjárás, üzletek ellátottsága – voltak legszembeötlőbbek. Ilyenkor még akaratlanul is turistaszemmel tekintettem az adott országokra, városokra.
Felfedeztem a helyi sajátosságokat: a múzeumokat, parkokat, kulturális rendezvények helyszíneit, majd amikor a mindennapok forgatagában megfogantak az emberi kapcsolatok, és épülni kezdtek a barátságok, onnantól kezdve kialakult bennem az otthon érzése.
Óvónőként a társadalmak legalapvetőbb csoportjával, a családokkal került közvetlen kapcsolatba, aminek köszönhetően egyedi szemszögből ismerhette meg az adott ország kultúráját. Mik a tapasztalatai?
1980 óta dolgozom óvónőként, valamint kora gyermekkori nevelőként, így valóban, munkámmal a társadalom legfontosabb közösségét, a családokat szolgáltam. Ez azzal is együtt járt, hogy mindegyik országban rengeteg értékes emberi kapcsolatot építettem, a sokszínűség jellemezte mindennapjaimat, főleg kulturális értelemben. Alázattal kapcsolódtam a gyermekek nevelésének folyamatába, hiszen a családok legféltettebb gyöngyszemüket bízták rám. A kora gyermekkori nevelő munkásságát átszövik az érzelmi kötődések, elsősorban neveltjei irányában. Nem voltam kivétel, a gyermekek felé mindenhol, mindig szeretettel közelítettem, és az elengedés számtalanszor érzelmessé tett. A korábbi tapasztalataimhoz képest itt Szingapúrban, a rend és fegyelem országában, a nevelés-oktatás folyamata számomra kissé merev megközelítéseket hordoz, de az eredményesség a rendszert igazolja. Lélekben ugyanakkor mindig magyar óvó néni maradtam. Otthonunk több is lehet, de hazánkat, a gyökereinket soha nem tudjuk elfelejteni. Számomra az alföldi puszta levegője, népdalai és gyermekkori emlékei meghatározóak, így az anyanyelvem használata mindenhol hidat épített az adott ország és szülőhazám között. Ezért is váltam mindenhol a helyi magyar közösségek aktív tagjává.
Ha már magyar közösségek: Kanadában és Ausztráliában tíz-százezres nagyságrendben élnek honfitársaink, kiterjedt közösségi hálózattal. Mi a helyzet Szingapúrral?
Szingapúr különleges hely, ahol a magyar diaszpóra nem létezik klasszikus értelemben. A körülbelül háromszáz főt számláló közösség fiataljai többnyire munkavállalás miatt, meghatározott időre érkeznek a szigetországba. A helyi lelkes közösségszervezők – magamat is idesorolva – a magyar nagykövetség munkatársainak támogatásával biztosítják a közösség dinamikus működését. Rendkívül összetartó társaságról beszélünk, amelynek tagjai sok programot kezdeményeznek, ugyanakkor örömmel fogadják a felkínálkozó lehetőségeket. A találkozások folyamatosak. Kisebb csoportok, például a Magyar Tanoda diákjainak családjai kétheti rendszerességgel gyűlnek össze, de említhetném a helyi sportcsapatokat is, akiket a heti edzések kovácsolnak össze. A nagykövetség rendszeresen szervez előadásokat a szigeten élő honfitársaink munkájának bemutatására. A közelmúltból kiemelném Király László szívsebész előadását, amely mindannyiunk számára emlékezetes maradt. Szintén friss élmény a júliusban Szingapúrban megrendezett vizes világbajnokság, amelynek eseményeit együtt követtük figyelemmel, és szurkoltunk a magyar sikerekért.
Idegen környezetben a nemzeti identitás és kultúra megőrzése kifejezetten nehéz, ugyanakkor fontos feladat. Milyen programokkal segítik ebben a közösség tagjait?
Nehéz lenne felsorolni, már csak a világjárvány óta eltelt időszak eseményeit is. A magyar nemzeti ünnepek megtartása mellett talán a tavaly megrendezett Magyar Hónap eseménysorozatot emelném ki. Az önkéntes közösségszervezők és a nagykövetség együttműködésének köszönhetően több mint negyven rendezvény valósult meg, amelyek nemcsak a magyar kultúra megőrzését szolgálták, hanem annak a helyi közösségek körében való bemutatását is. Magyarként mutathattuk meg magunkat a szingapúriaknak, és fergeteges sikert könyvelhettünk el. Csángó táncház, Himnusz-kiállítás, Rubik-kocka verseny, különböző gasztronómiai események, hogy csak néhányat említsek. Ezekről a magyar média is rendszeresen beszámolt. A jövő a lehetőségek tárházával száguld felénk, amelyet mi legjobb tudásunk szerint igyekszünk maximálisan kiaknázni.
Korábban említette, hogy bárhol is élt a világban, lélekben mindig magyar óvónő maradt. Hogyan nyilvánult ez meg munkája során az adott országokban?
Brunswick Teréz szellemében, Kodály Zoltán örök utasítására, miszerint legyen a zene mindenkié, örömteli kötelességemnek teszek eleget, amikor a legfiatalabbak zenei fejlesztését felvállalom, bárhol legyek a világban. Legnagyobb sikernek könyvelem el, hogy Kanadában Lantos Edit professzor irányításával meghonosították a mindennapi zenei nevelést a kora gyermekkori intézményekben. Szingapúrban mára szintén több óvodában mindennapi tevékenységgé váltak a zenei foglalkozások Kodály zenei megközelítése alapján. A szingapúri pedagógia nagyon befogadó, de sajátos szabályok szerint működik. Oktatáscentrikusságot látok, ahol többek mellett a zenei oktatás is a zeneiskolákban szervezett magánórák keretében valósul meg. Napjainkban tör utat magának a játékalapú fejlesztés, amelynek részévé válik a napi éneklés is az intézményekben. Ebben mi, magyarok példaértékű munkát végzünk, így örömmel ajánljuk fel tudásunk megosztásának lehetőségeit ezen a téren is.
Mint a szingapúri magyar közösség oszlopos tagja hogyan látja a két ország közötti együttműködést a legmagasabb szinteken?
Folytatva az előző gondolatmenetet, Szingapúr és Magyarország között gazdag múlttal rendelkező gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés zajlik. Hosszú évekre tekintenek vissza például a vállalatok közötti, valamint az egyetemi csereprogramok. Utóbbi kapcsán kifejezetten boldog vagyok, hogy úttörő szervezője lehetek a kora gyermekkori egyetemi oktatók vendégoktatói programjának, de kiemelném a gyakorlatban dolgozó kora gyermekkori nevelők két ország közötti aktív együttműködését is. Tavaly szerveztük meg először a szingapúri–magyar óvodapedagógusok első tapasztalatcsere-látogatását. Ennek keretében hat szingapúri nevelő tett látogatást Magyarországon át Erdély, illetve Csángóföld intézményeiben. Idén novemberben hat, magyar művészeti-pedagógiai programmal foglalkozó pedagógus érkezik a szigetországba. A lehetőségek tárháza itt is kimeríthetetlen. Öröm számomra, hogy magvetője lehetek ennek az együttműködésnek. Pozitív jövőképet látok ezen a téren is.
Végezetül, milyen hasznos tanáccsal látná el azokat a magyarokat, akik hosszabb távú tervekkel érkeznek Szingapúrba?
Nyitott szívvel, elfogadó gondolkodással és törvényeket tiszteletben tartó magatartással érkezzenek Szin gapúrba. Olvassanak a sziget történelméről, a gazdasági és kulturális fejlődéséről. Ami a gyakorlati dolgokat illeti, mindenképpen lépjenek be a „Magyarok Szingapúrban” Facebook-csoportba! De ami a legfontosabb, hogy soha ne feledjék: otthonunk sok lehet, de hazánk csak egy van – Magyarország.
A szerző az Eurázsia szerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2025. szeptemberi számában jelent meg.
