Fotó: Prinz Gyula, a Magyar Foxterrier és Tacskó Klub titkára. In: Vadászat és Állatvilág, 1903 (3. évfolyam 5. szám) 79. old
Dövényi Zoltán
03/04/2024 22:00
– Közép-Ázsia nagy kiterjedésű, tönkösödött hegységeinek és a közéjük rajzolt állítólagos gyűrt vonulatok egymáshoz való viszonyának tisztázása (Bolor-probléma).
– A terület eljegesedési viszonyainak tisztázása.
– A térség tektonikai sajátosságainak feltárása.
A terület, ahova az expedíció készült, Ázsia egyik geopolitikai „forró pontja” volt, ahol három birodalom, az orosz, a kínai és az angol feszült egymásnak, mindegyik igyekezett terjeszkedni, vagy legalábbis megszilárdítani pozícióit. A brit-orosz-kínai határ elméleti megállapítása csak 1895-ben történt meg olyan térképek alapján, amelyek tele voltak fehér foltokkal. Így az utazók nem mindig tudhatták, hogy éppen melyik ország felségterületén járnak.
A bizonytalan politikai viszonyok miatt mindhárom hatalom korlátozta a külföldiek beutazását a határtérségbe. Ez alól a tudományos expedíciók jelentették a kivételt, ezeket szívesen látták. Jelentős részben ez állt Prinz bevonása mögött is: így az Almásy expedíciót „el tudták adni” tudományos kutatásnak, pedig a vállalkozást finanszírozó Almásy inkább vadászni akart, mint tudományos vizsgálatokat végezni.
Almásy és Prinz között kezdettől rossz volt a viszony, az arisztokrata „a főúri gőg tartózkodásával viselkedett” a fiatal tudóssal szemben. Ez azonban nem érte váratlanul Prinzet, mivel tudott arról, hogy annak idején Széchenyi Béla is hasonlóképpen bánt Lóczy Lajossal.
Az első út Ázsiába (1906)
A három fős expedíció 1906. május 1-én vonattal indult el úticéljához, a Tien-san hegységhez. A Kaszpi-tengeren komppal keltek át, innentől az egyértelműen geopolitikai-katonai célból épített turkesztáni vasúton mentek tovább. Ekkor a vasút már elérte a Ferganai-medencét, Andiszan városa volt a végállomás, „ahol a vasút kezet fogott a tevekaravánokkal”.
A felfedező utazás ténylegesen 1906. május 25- én kezdődött és Prinz Gyula életében először ezen a napon ült lóra. S miközben Almásy és kísérője vadászgatott, Prinz szorgalmasan dolgozott, térképezett, kőzetmintákat gyűjtött. És ami különösen fontos, nagy számban készített nagyszerű panorámarajzokat, amelyek sokkal jobban visszaadták a táj sajátosságait, mint a fekete-fehér fényképek. Prinznek csalódást okozott, hogy Almásy nem dél felé, a szinte teljesen felfedezetlen Bolor felé irányította a csapatot, hanem kelet felé, ami a Tien-san viszonylag ismert területe volt.
Felfedezni való azonban itt is akadt bőven, s ami különösen fontos volt Prinz számára, hogy olyan magashegyi formakincseket tanulmányozhatott, amelyek Európában nem voltak láthatók. Az utazás kezdetétől fogva az eredményekről és az eseményekről beszámolt Lóczy Lajosnak, aki a jelentéseket „Úti jegyzetek” címmel közzétette a Földrajzi Közleményekben. Így az érdeklődők szinte lépésről-lépésre követhették Prinz útját.
Szeptember elején elérte a Száridzsász híres szurdokát, amit azonban ekkor ő sem tudott végigjárni, mert a keskeny medret ekkor még jórészt kitöltötte a hóolvadás vize. Prinz már akkor elhatározta, hogy télen ide még viszsza fog térni, amikor a nagy hidegben a víz be lesz fagyva.
Az eredetileg két évre tervezett expedíció október elején váratlanul véget ért, amikor Almásy közölte, hogy ő hazautazik. Átadott Prinznek háromszáz rubelt a hazatérés költségeire majd magyarázat nélkül ott hagyta. Az ifjú tudóst azonban nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja terveit: elhatározott egy téli felfedező utat a Tien-sanban. Erről mindenki le akarta beszélni, de ő hajthatatlan maradt. Abból indult ki, hogy „Még egyetlen kutató-utazó sem pusztult el télen a Tien-sanban, mert még nem is tett senki kísérletet ilyen feladat megoldására” .
Letörölt hegycsúcsok
És 1906. november 4-én már ismét ott állt a Száridzsász északi bejáratánál. A szurdok vize valóban erősen leapadt, de az egészet vastag jégpáncél fedte. Az is kiderült, hogy a korábban négy-öt kilométer hosszúnak becsült szurdok valójában huszonöt kilométer. Prinz nem csak végig ment rajta, hanem fel is térképezte!
Tovább haladva tisztázta a Kogelcsab-fennsík vizeinek lefolyási viszonyait. Mindezt rendkívül nehéz körülmények között: például négyezer méteres magasságban télen a hideg nem sokkal marad alatta a sarkvidékinek. Útközben a sok névtelen hegycsúcs közül egyet elnevezett Lóczy Lajosról, egyet pedig Cholnoky Jenőről. Ezeket azonban ma már hiába keressük, letörölte őket a térképről a történelem.
A második utazás Ázsiába (1909)
Mivel a túlságosan rövidre sikerült első út alatt nem tudta a Lóczy által kijelölt összes feladatot elvégezni, hazaérkezése után Prinz hamarosan megkezdte egy újabb ázsiai utazás előkészítését. Ebben mestere is támogatta, és amikor a Magyar Tudományos Akadémia pénzügyi támogatását is sikerült megszerezni, reálisnak látszott egy egyszemélyes expedíció kivitelezése. Ekkor azonban közbeszólt a történelem: az Antant 1907-es megalakítása és az 1908-as boszniai válság szembe állította egymással Oroszországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát, ami hátrányosan érintette Prinz oroszországi beutazási engedélyének kiadását.
Prinz eredetileg téli utazást tervezett: „Ott akartam folytatni, ahol 1906 karácsony havában abba kellett hagynom kiürülvén az ezüstpénzes zacskó.” A téli utazásból a világpolitika nyári utazást csinált, mivel Prinz csak 1909. április 2-án kapta meg a papírjait és végül április 23-án indult neki a hegyeknek. Az út azonban a nyári időszak ellenére is nehéz volt, de sikerült eljutnia a Tarim-medencébe, ami már Kínához tartozott. Kasgar-ban rendezkedett be, s innen indult több alkalommal is a Pamír hegységbe: megállapította a Pamír szerkezetének főbb jellemzőit és természetesen térképezett is.
A Pamír szó hegyi legelőt jelent, méghozzá 3000-5000 méter tengerszint feletti magasságban. Prinz járt ebben a magasságban is, és amint írta „…más ám az, ha az ember a Mont-Blanc tetején van, vagy pedig ugyanolyan levegőben és magasságban ingoványos réteken lovagol.”
A második utazás alkalmával oldotta meg Prinz a Bolor-problémát. A Bolor nevet még Humboldt használta a Ferganai- és a Tarim-medence közötti hegyvidékre, feltételezve, hogy ez egy észak-dél tengelyű hegység. Prinz megállapította, hogy itt egy teljesen más szerkezetű hegyvidékről van szó, ebben az övezetben tapadtak össze a Tien-san és a Hindukus hegyrendszerei. Azóta egyébként a Bolor név is lekerült a térképekről.
Ugyancsak Lóczytól kapott feladat volt Belső-Ázsia pleisztocén eljegesedésének vizsgálata. Prinz ezt is megoldotta, részletes térképeket készített a glaciális felszínekről és formákról. Az egyik szép moréna tavat pedig feleségéről nevezte el (Lilly-tó, amit szintén hiába keresnénk a mai térképeken).
Prinz 1909. október 16-án indult el Andiszanból vonattal és Moszkván keresztül utazva október 28-án érkezett meg Budapestre. Tervezett egy új, nagyobb expedíciót is Ázsiába, de ebből már nem lett semmi.
Epilógus
A két utazás néhány alapadatát Prinz így foglalta össze: „Két esztendőnek, 1906 és 1909-nek javarészét nappal nyeregben, éjjel sátorban töltöttem. Magamban, egy-két kirgiz legény kíséretében barangoltam be összesen mintegy 280.000 négyzetkilométernyi területet. Akkora területet, mint egész Magyarország Horvátország nélkül. Nyeregben tettem meg összesen 9150 kilométert. Szinte pontosan annyi út ez, mint légvonalban Budapesttől Tokioig. Ennek az útvonalnak több mint felén nem járt előttem művelt ember.”
Ázsiai utazásának eredményeit Prinz jónéhány publikációban foglalta össze magyar és német nyelven, így a neve külföldön is ismert lett, s hamarosan az időszak legnagyobb felfedező utazói közé sorolták. Nagy kár, hogy eredményeinek részletes, monografikus összegzését csak évtizedekkel később, 1939-ben és 1941-ben tette közzé, amikor már nem hatottak akkora átütő erővel.
Amit Belső-Ázsiában tapasztalt, az jelentősen átformálta földtani és földrajzi szemléletét, ettől kezdve másként látta a világot. Az új nagytérségi látásmódja jelentősen hozzájárult híres Tisia-elméletének kidolgozásához, amiben tudományos magyarázatát adta a Kárpátok és a Kárpát-medence kialakulásának. Az első megfogalmazásában 1914-ben megjelent modell egészen a lemeztektonika megjelenéséig a legjobb magyarázat volt a térség geológiai fejlődéstörténetére.
Prinz a két utazása során összesen alig több mint egy évet töltött Belső-Ázsiában, de ezalatt a rövid idő alatt is olyan eredményeket ért el, amelyek alapján joggal sorolható legnagyobb felfedező utazóink közé.