Köszönetet mondott vendéglátójának az állandó és töretlen támogatásért, amellyel Xi Jinping a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mögött állt. A magyar miniszterelnök az Övezet és Út kezdeményezés szerdai csúcstalálkozójára érkezett Pekingbe, a hatalmas infrastrukturális beruházásokra épülő program ötlete Xitől származott.
Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kedden kijelentette: Magyarország a kezdetektől fogva támogatta a kezdeményezést.
„Meggyőződésünk hogy ez olyan kezdeményezés, amely megváltoztatja a világot, megváltoztatja a világgazdaságot, és olyanná alakítja, amely több ember jólétét szolgálja, mint korábban”
– fogalmazott a kormányfő. Kiemelte: Kína a jövőben is számíthat arra, hogy az európai politikai vitáktól függetlenül, Magyarország része marad a kezdeményezésnek, és keresi az együttműködést Pekinggel.
Xi Jinping a kedd reggeli találkozón hangsúlyozta, új szintre emelné Kína és hazánk kapcsolatát. „Ön régóta fontosnak tartja a Kínával való kapcsolatokat, aktívan támogatja az Övezet és Út közös kiépítését, és pozitívan hozzájárul a kezdeményezés közös kiépítésének magas színvonalú fejlesztéséhez” – mondta el a kínai elnök, és hozzátette, hogy nagyra értékeli, hogy a magyar miniszterelnök harmadik alkalommal is részt vesz a fórumon, amely a kezdeményezés 10. évfordulóját is ünnepeli.
„Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy Önnel és a többi résztvevő vezetővel együtt dolgozzunk az együttműködés víziójának megosztásán, a fejlesztések tervezetének kidolgozásán és az együttműködés nagyobb mértékű fejlesztésének előmozdításán az Egy övezet, egy út kiépítése terén a következő tíz évben” – emelte ki.
Xi emlékeztetett, Magyarország volt az egyik első olyan ország, amely elismerte és diplomáciai kapcsolatokat létesített a Kínai Népköztársasággal, így a két ország közötti barátság nagy múltra tekint vissza.
„Az elmúlt években a kínai-magyar kapcsolatok a nemzetközi környezet változásától függetlenül mindig magas szinten fejlődtek”
– tette hozzá.
Emlékeztetve a résztvevőket, hogy jövőre lesz a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója, a kínai elnök kijelentette, hogy meg kell ragadni ezt az alkalmat, hogy ezt a lendületet kihasználva továbblépjenek és új szintre emeljék a kínai-magyar átfogó stratégiai együttműködést.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a sajtónak, hogy rendkívüli gazdasági eredményeket hozott az utóbbi években a kapcsolat megerősítése Magyarország és Kína között, ennek pozitív hatásai az emberek mindennapi életében is érezhetők.
„Mi Európában is egy olyan álláspontot képviselünk, amely az észszerűségen alapul, és a kínai-európai összeköttetéseket, a gazdasági együttműködés fokozását célozza, mert teljesen egyértelmű, hogy a kínai modernizációt az európai gazdaságok is a maguk javára tudják fordítani”
– mondta a külügyminiszter.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy hazánk megbízható partnerként van elkönyvelve a kelet-ázsiai országban, amely mindig a józan ész politikáját képviselte, kapcsolatait pedig a kölcsönös tiszteletre alapozta. „Nekünk nem az a feladatunk, hogy megjegyzéseket tegyünk más országok, például Kína belső ügyeire. Nekünk nem az a dolgunk, hogy megmondjuk más országok polgárainak, például a kínaiaknak, hogy ők hogyan éljenek. Ezt bízzuk rájuk. Mi kizárólag a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését vesszük napirendre, és nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, amelyekhez semmi közünk nincsen” – magyarázta. „Tehát van egy, kölcsönös tiszteleten alapuló és kölcsönös érdekeket előtérbe helyező együttműködés, amelyből nagyon sokat profitálunk” – tette hozzá.
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Preventa csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz termékcsaládja nagy sikerrel mutatkozott be Kína legjelentősebb egészségügyi és táplálkozási fórumán, a Healthplex Expo 2025, Natural & Nutraceutical Products China (HNC) kiállításon, Sanghajban.
Új elektromos buszgyártó üzemet épít Komáromban a kínai BYD. A beruházást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, aki kiemelte, elektromos járműgyártásban Magyarország továbbra is Európa élén jár.
„A nemzetközi emberi jogokkal kapcsolatos konszenzus: Az elmúlt 80 év áttekintése és a jövő kilátásai” címmel rendezett magyar–kínai szimpóziumot június 24-én Budapesten a Kínai Emberi Jogi Tanulmányok Társasága (CSHRS), a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége, valamint az Eurázsia Központ.