Szaúd-Arábiában folytatódnak az amerikai–ukrán tárgyalások
Az amerikai–ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban.
Szaúd-Arábiában folytatódnak az amerikai–ukrán tárgyalások
Fókusz

Szaúd-Arábiában folytatódnak az amerikai–ukrán tárgyalások

Fotó: Jim Watson/AFP
Eurázsia/MTI 08/03/2025 21:19

Az amerikai–ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban.

Az elnök újságírók előtt elmondta, szeretne megbizonyosodni arról, hogy Ukrajna valóban rendezést akar-e a konfliktusban. „Ha nem akarnak rendezést, kivonulunk onnan” – fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy véleménye szerint jelenleg nehezebb Ukrajnával tárgyalni, mivel „nincsenek kártyái”, és komoly orosz bombatámadás alatt áll. Kifejtette, és egyben meglepőnek nevezte, hogy egy végső megállapodás most könnyebben elérhető Oroszországgal, valamint kijelentette, hogy várakozása szerint az orosz elnök „nagyvonalúbb lesz, mint lennie kellene”.

Donald Trump ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy pénteken súlyos szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ellen, ha az folytatja a jelenlegi katonai nyomást Ukrajnára.

A tájékoztatón Michael Waltz, az elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsadója az elnök szavaihoz azt tette hozzá, hogy a jövő heti szaúd-arábiai találkozón Marco Rubio külügyminiszter és ő ül majd tárgyalóasztalhoz az ukrán delegációval. Arról is beszámolt, hogy azt követően folytatódhat az amerikai „árnyékdiplomácia”, ami azt jelenti, hogy az amerikai fél külön-külön egyeztet a háborúban szemben álló felekkel.

Donald Trump még megjegyezte, hogy a következő fontos ügy Irán kérdésének kezelése lesz, amellyel kapcsolatban „érdekes napokat” helyezett kilátásba, és egyfajta végjátékot. Világossá tette, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyverhez.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy „nagyon hamarosan történni fog valami”, és azt is megismételte, hogy békemegállapodásra törekszik, de konkrétum említése nélkül hozzátette, hogy „a másik út” is megoldaná a problémát.

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások