A fantasztikus fejlődést felmutató Vietnám óriási lehetőségeket nyújt az export- és beruházásorientált magyar gazdaság számára, amit a hazai kivitel évi százmillió dolláros rekordjának elérése és fenntartása is bizonyít – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető a vietnámi kollégájával közös sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a délkelet-ázsiai ország gyors gazdasági növekedése megteremtette a lehetőséget az oda irányuló magyar export csúcsának megdöntésének, majd ezen évi százmillió dolláros érték fenntartásának, ami hatalmas teljesítmény.
Kiemelte, hogy hosszas tárgyalások eredményeként megszülettek azok a szükséges döntések, amelyek nyomán jelentősen bővülhetett a hazai baromfitermékek, orvosi eszközök és gyógyszerek kivitele. Ráadásul szavai szerint az export további növekedése várható, ugyanis már a finisben vannak azok az egyeztetések, amelyek lehetővé teszik majd sertéshús szállítását is Vietnámba. Illetve kitért arra is, hogy rendkívül ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodás jött létre az Európai Unió és Vietnám között, ennek értelmében a felek 2030-ra a vámok 99 százalékát eltörlik.
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a következő napok során a magyar és a vietnámi kormány képviselői tizennégy egyezményt írnak alá. Ezek közül a legfontosabb a külpolitikai együttműködésről szól, minthogy mindkét állam a béke pártján áll, és segíteni kívánja a rendezésben a háború sújtotta országokat – tájékoztatott. „Hiszünk a békés és civilizált együttműködésben Kelet és Nyugat között” – szögezte le.
A miniszter végül kifejtette, hogy együttműködési egyezményt köt a két ország mások mellett a kultúra és a vízgazdálkodás területén is, utóbbinak köszönhetően felpöröghet a hazai technológiák kivitele. Emellett fokozni kívánják a közös fellépést a nemzetközi bűnözés ellen is, ami nagyban hozzájárulhat a felek biztonságához – húzta alá. Valamint – mint közölte – tíz megállapodás jön létre magyar és vietnámi egyetemek között annak az együttműködésnek az alapján, amelynek keretében már ma is több mint 900 vietnámi hallgató tanul magyarországi felsőoktatási intézményekben.
Orbán Viktor Pham Minh Chin vietnámi miniszterelnököt köszöntve bejegyzést tett közzé az X közösségimédia-platformon. „Vietnám a szabadságharcosok nemzete, a konnektivitás úttörője és fontos gazdasági partnerünk. Üdvözöljük Magyarországon, miniszterelnök úr!” – írta a kormányfő.
Magyarország energiaellátásának alapját most is és a jövőben is az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben, a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
Az Európai Parlament mai plenáris vitájában Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció gazdasági felelőse arra szólította fel az Európai Bizottságot és azt javasolta a tagállamoknak, hogy a Kínával kapcsolatos megközelítésüket az ideológiai alapú szankciók helyett a gyakorlati párbeszéd és az európai érdekek következetes képviselete határozza meg.
Az elmúlt két évben Magyarországra irányult a legtöbb kínai külföldi beruházás, amiből hazánk sokat profitált, a kormány ezért továbbra is a minél akadálytalanabb világgazdasági együttműködésért fog küzdeni.