Térképre helyezik a magyar régészetet
Magyar régészek több mint egy évtizede kutatják Szíriában a történelem talán két leghíresebb keresztes lovagvárát, Margatot és Crac des Chevaliers-t. Eltökéltségük annyira kikezdhetetlen, hogy még az országban dúló háború ideje alatt is – egyedüli külföldi kutatócsoportként – folytatták a munkát. Major Balázzsal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének vezetőjével, a misszió szülőatyjával beszélgettünk.
Térképre helyezik a magyar régészetet
Kultúra

Térképre helyezik a magyar régészetet

Margat, a Szent János Ispotályos Rend egykori erődje Szíriában, Bánjász közelében (Forrás: Syro Hungarian Archelogical Mission)
Velkei Tamás 20/03/2023 07:00

Magyar régészek több mint egy évtizede kutatják Szíriában a történelem talán két leghíresebb keresztes lovagvárát, Margatot és Crac des Chevaliers-t. Eltökéltségük annyira kikezdhetetlen, hogy még az országban dúló háború ideje alatt is – egyedüli külföldi kutatócsoportként – folytatták a munkát. Major Balázzsal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének vezetőjével, a misszió szülőatyjával beszélgettünk.

– Néhány hete jöttek haza Szíriából. Mikor jártak először az országban?

– A kinti terepi munkákat a kilencvenes évek közepén kezdtem, maga a misszió kétezerben indult terepbejárásokkal, a lelőhelyek felderítésével, dokumentálásával. Az első ásatási szezonra kétezerhétben került sor, azóta szinte minden évben kutatunk, és mi vagyunk az egyetlen nemzet, amely a háború alatt sem hagyta el Szíriát.

– Miként került kapcsolatba a történettudománnyal?

– Szüleim orvosok, s korábban Líbiában is dolgoztak. Az arab országban éltünk három és fél évet, írni, olvasni ott tanultam meg arabul. Megkedveltem Líbiában a közeget, szerettem volna visszatérni az arab világba. Ehhez viszont először is meg kellett tanulnom arabul, ezért amikor a ferenceseknél leérettségiztem Esztergomban, elsőként arab és történelem szakokra felvételiztem. Harmadik évben Szíriába mehettem ösztöndíjjal, akkor kezdtem el a középkori keresztes lakótornyokat felderíteni.

Fotó: Hegedüs Róbert

– Nem veszélyes egyedül utazgatni Szíriában?

– Egyáltalán nem, a szíreknél kedvesebb, vendégszeretőbb nép a földkerekségen nincs. Döbbenetes, hogy ezt a mentalitást a polgárháború sem tudta kiölni belőlük. Ma is, ha találkoznak egy külföldivel, készséggel meghívják, útba igazítják, az utolsó falatjukat is képesek megosztani egy idegennel. Mesebeli. Rengeteget tanulhatnánk tőlük mi is. Visszatérve a kérdésre: az első években főként stoppal és tömegközlekedéssel jártam be Szíriát.

– Mit érdemes tudni az olvasónak a világnak e részéről?

– A hagyományosan csak a civilizációk bölcsőjének nevezett terület a nagy kulturális zónák, Mezopotámia, Anatólia, Arábia, Mediterráneum metszéspontjában fekszik, ahol például az emberiség első betűírását alkalmazták, amelynek a derivatívját használjuk ma is. Amikor véget ért az első világháború, az Oszmán Birodalom romjain a térségben is létrehoztak államokat egy olyan régióban, ahol soha nem voltak nemzetállamok, csak birodalmak. Az etnikai tudatnál sokkal jelentősebb volt a törzsi identitás és a vallás. A Közel-Keleten a legtöbb helyen ma is fontosabb az állampolgárságnál a vallási hovatartozás. Igaz, ezek az államok azért később megtalálták a maguk identitási fogódzóit. Ahogy idővel a tizenegyedik század végén ideérkező keresztesek is. Foucher de Chartres, a hadjáratok első krónikása lejegyezte: „Mi, akik egykor nyugatiak voltunk, mára keletiekké lettünk.”

– Mikor érkezett vissza Szíriába?

– Az első egyéves ösztöndíjat követően négy esztendővel később, ezerkilencszázkilencvenkilencben tértem vissza újabb egy évre, amikor a Damaszkuszi Egyetem régészeti szakán végeztem a negyedévet. A szakdolgozatomat már célirányosan a keresztes lakótornyokból írtam. Az ezredfordulóra eljutottam oda, hogy a komoly terepi munkákat szerettem volna hivatalos engedéllyel végezni. Egy kinti tanárom beajánlott a régészeti igazgatósághoz, így kaptam hivatalos engedélyt a kutatásra.

Fotó: Hegedüs Róbert

– Mennyi ideig tartott ez a „saját szakállra” történő kutatómunka?

– Két szezonon keresztül jártam hátizsákkal az országot. A tanárom, akitől az ajánlást kaptam, régészeti főigazgató lett, attól kezdve végképp nem jelentett gondot az engedélyek beszerzése. Később kinevezték kulturális miniszterhelyettesnek, és folyamatosan figyelemmel kísérte a munkánkat, felfedezéseinket. Volt olyan nyár, amikor négy, korábban nem ismert lakótornyot találtam, kétezerháromban pedig első missziótagként csatlakozó középiskolai osztálytársammal, Borosházi Tamás építésszel megtaláltuk a krónikák által említett három keresztes barlangvárat az Orontész völgyében.

– Hogy jutott a lakótornyoktól a legnagyobb keresztes erődökig?

– A legnagyobb szíriai keresztes várakon a franciák kezdték meg az első munkákat, az ezerkilencszázhúszas-harmincas években, amikor Szíria még az ő mandátumterületük volt. Ezek elsősorban Crac des Chevaliers-re koncentráltak, azt takarították ki, állították helyre, sajnos mindennemű régészeti dokumentáció nélkül. Annyira fontosnak tartották az erődöt, hogy törvényt is hoztak arról: a vár Franciaország területe. A második világháborút és a gyarmataik elvesztését követően teljesen elhalt az érdeklődésük, és csak a kétezres években kezdtek el a régészek komolyabban érdeklődni a nagy szíriai keresztes várak iránt. Tizenhét éve kaptam egy levelet a szíriai kulturális miniszterhelyettestől, hogy a hasonlóan fontos és még a Cracnál is nagyobb kiterjedésű Margat várát meg kívánják nyitni a kutatás számára, és azt szeretnék, hogy egy szír–magyar közös kutatás induljon a korábban érintetlen várban.

– Vagyis a jó kapcsolat és az ön elhivatottsága végül kamatozott.

– Nyilván nem elhanyagolható a kapcsolat, de sokkal fontosabb volt a munkánk. Minden magyaré, aki önköltségen, lelkesedésből dogozott velem Szíriában. Sokat nyomott a latban, hogy a helyiek nem azt látták, hogy másodrangú félként tekintenek rájuk, mint egyes nyugati expedíciók, hanem azt, hogy kollégaként, barátként viszonyulunk hozzájuk, miközben az eredményeink önmagukért beszéltek. Munkánk gyümölcseként bővült a szíriai műemlék állomány, több tucat lelőhelyet fedeztünk fel, és dokumentáltunk római, bizánci és középkori emlékeket.

– Vélelmezem, nem gondolkodott sokat az ajánlaton, hiszen ez lehetett álmai munkája?

– Éppen ellenkezőleg, sokat töprengtem rajta, s elsőre el is utasítottam, mert egy ekkora kutatási projektet elindítani szakmailag nagy felelősséget jelent, mindamellett egy ásatási programnak komoly költségei is vannak.

– Végül mégis megkezdték a munkát a magyarok Szíriában.

– Sokat gondolkodtam, mert az egyik legnagyobb és leghíresebb keresztes várat csak egyszer ajánlják fel, így nemcsak elfogadni, de elutasítani is nagy felelősség. Magyarország nem számít régészeti nagyhatalomnak, s most mégis a történelem egyik kultikus lelőhelyén végezhetnek a magyarok kutatást. Ráadásul több nyugati ország is egymás sarkát taposta, hogy ők tárhassák fel a területet. Beszéltem néhány jó barátommal és kollegámmal is, akik biztattak, és vállalták, hogy beállnak a sorba. Végül belevágtunk, és tizenöt éve csináljuk. Hat éve a szíriai fél felkért minket arra, hogy a háborúban súlyosan sérült Crac des Chevaliers-ben is segítsünk, és a magyar keresztes hadjárat nyolcszázadik évfordulóján Crac várában is van magyar koncesszió. Egyébként pont ezt a két várat, Margatot és Cracot kereste fel II. András és serege.

Keresztes hadjáratok

Az első keresztes hadjáratot II. Orbán pápa hirdette meg 1095-ben a clermont-i zsinaton. Célja egy keresztényekből álló sereg toborzása volt, amely felszabadítja a szeldzsukok által elfoglalt Szentföldet. Az első hadjárat végén az európaiak 1099-ben bevették Jeruzsálemet, és megalapították a Jeruzsálemi Királyságot. Később további keresztény államok születtek, így az Antiochiai Fejedelemség, a Tripoliszi Grófság és az Edesszai Grófság.

Az első keresztes hadjárat eredményeinek megtartása folyamatos áldozatot követelt a keresztényektől, így Európából további nyolc hadjárat indult a Szentföldre több-kevesebb sikerrel. Jeruzsálem 1187-ben muszlim kézre került, a keresztesek soha többé nem tudták visszavívni. Az utolsó keresztes vár, Akko 1291-ben esett el.

A Szentföldért vívott háborúknak magyar vonatkozásai is vannak. Hazánk a kezdetektől átvonulási területe volt a Szentföldre szárazföldön igyekvőknek. II. Géza uralkodása idején (1141–1162) a második keresztes hadjárat francia seregét vezető VII. Lajos és a magyar király megkedvelték egymást. Olyannyira, hogy később a francia király lett a keresztapja István hercegnek, a későbbi III. Istvánnak (1162–1172).

II. András (1205–1235) édesanyja, Châtillon Anna antiochiai hercegnő volt. A király apja, III. Béla (1172–1196) fogadalmát váltotta valóra, amikor maga is felvette a keresztet, és a Szentföldre vezetett ötödik keresztes hadjárathoz csatlakozott. Andrásra később ezért ragadt a „Jeruzsálemi” elnevezés.

Az oklevelek megőrizték, hogy a magyar király 1218 elején felkereste a Crac des Chevaliers-t és Margat várát is, melyeket bőkezű évjáradékkal látott el. A váraknak egyenként 100 márka (körülbelül 24 kilogramm) ezüstöt kellett küldeni minden évben húsvét táján a szalacsi sóraktárak jövedelméből.

A szentföldi zarándokok védelmezésében élen jártak a lovagrendek, így a Templomos, a Johannita (a mai Máltai Lovagrend), a Német vagy a Szent Sír Lovagrend. A Templomos Lovagrenddel kapcsolatban rengeteg legenda kapott lábra, számos könyv és film született történetükről.

– Milyen forrásból dolgoznak?

– Az első években saját megtakarításainkból, kölcsönökből, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és különböző alapítványok, magánszemélyek adományaiból. Ez fedezte a szállást, az utazást, az étkezést. A munkát, mint addig és azóta is, önkéntesként végezzük. Egy nyári szezon két hónapja alatt hetven magyar is dolgozott Margatban a régésztől a geológuson át a statikus mérnökig, restaurátorig, valamint a sok-sok egyetemi hallgatóig. Fantasztikus csapat jött össze.

– Milyen állapotok jellemzik most a térséget?

– Az ország jelentős része háborús övezet volt, és súlyosan elpusztult. Margat szerencsére ettől távol található, de a Crac közvetlen környékét már elpusztították a harcok. Magának a háborúnak a legtöbb területen már régen vége, de elsősorban a nyugati embargó miatt egyre nehezebb a hétköznapi emberek élete. Hogy könnyen érthető legyen, egy régészeti megyei igazgatónak, tehát kiemelt állami tisztviselőnek a hivatalos fizetése körülbelül tizenegyezer forintnak megfelelő szíriai líra. Ezen fél tank benzint tud venni, ha kapható. Egy nap körülbelül két órán keresztül van áramszolgáltatás. Felesleges a hűtőszekrény vagy a mosógép, hiszen ez utóbbinál úgysem érne végig egy program. Jó esetben generátor segítségével fel tudjuk tölteni a mobiltelefonunkat, a laptopunkat és a fontosabb gépeket, így tudunk másnap újra dolgozni. Csaknem hatvan szír diákot tanítunk MA- és PhD-képzésen a Pázmány Régészettudományi Intézetében, szinte alig akad közöttük olyan, akinek ne lenne háborús veszteség a családjában.

Crac des Chevalier, az egyik legjelentősebb, középkori hadi építészeti műemlék (Forrá: Syro Hungarian Archelogical Mission)

– Magyar egyetemisták is dolgoznak az ásatásokon?

– Természetesen. Elsősorban a Pázmány Régészettudományi Intézetéből jönnek főként doktori hallgatók. Emellett a partnerintézményünk, a BME építészhallgatói is sokat dolgoznak a terepi dokumentáción és a hazai feldolgozáson. Tíznél több magyar és szíriai hallgatónk írja a doktoriját vagy a szakdolgozatát a szíriai keresztes várakhoz kapcsolódó kutatásokból. Sorra születnek a cikkek, a tanulmányok, amelyeket a nemzetközi szakma is kiemelt figyelemmel kísér. A Crac des Chevaliers-ban végzett magyar munkák eredményeiről most tervezünk egy komoly, angol nyelvű tanulmánykötetet megjelentetni.

– Miben áll a sorozatos magyar expedíciók legnagyobb jelentősége?

– Fontosak a hazai kutatások is, jómagam is vezettem itthoni ásatásokat, de ha a magyarok egy UNESCO világörökségi helyszínen dolgoznak, azt kiemeltebb nemzetközi figyelem kíséri, és ez más jellegű olvasottságot, ismertséget, tudományos kapcsolatrendszert eredményez a magyar kutatóknak és hallgatóknak. A folyamatos jelenlétünk és a kutatások alapján születő publikációk segítenek felhelyezni a térképre a magyar régészetet. A Crac Szíria leglátogatottabb műemléke, és a háború előtt csak külföldiből évi több mint egymillió turista kereste fel. Egyetlen háború sem tart örökké, a magyar logók a turizmus újraindulását követően is kint maradnak. A Stipendium Hungaricum-ösztöndíjnak hála, a szíriai tengerparti régióban gyakorlatilag nincs olyan komolyabb vár, amelyen ne dolgozna a disszertációja keretében a Pázmány valamelyik PhD-s szíriai hallgatója. A két tengerparti megye, Lakatia és Tartusz kulturális főigazgatója szintén nálunk írja a disszertációját, ahogy a Crac des Chevaliers igazgatója is.

– A nemzetközi szakma miért nem mozdult meg a Crac helyreállítása kapcsán, és mit tesz Magyarország?

– Az előbbi kérdést talán közvetlenül a nemzetközi szervezeteknek kellene feltenni, annál is inkább, mert a Crac mellett a háború rengeteg kiemelt lelőhelyet pusztított, köztük több UNESCO világörökségi helyszínt, amit a kivéreztetett Szíria nem fog tudni önerőből helyreállítani. Az viszont tény, hogy Magyarország méretéhez képest kiemelten segíti, hogy a szírek a saját hazájukban kezdhessenek új életet. Kórházakat, iskolákat, árvaházakat építünk és tartunk fent, emellett Szíria évi kétszázötven ösztöndíjas helyet kap magyarországi felsőoktatási intézményekben történő továbbtanulásra. Ez komoly humanitárius segítség a jórészt magára hagyott szíriai lakosságnak, és beruházás a jövőbe. Emellett mindenképp színesíti és pluszmunkára serkenti a magyar felsőoktatás azon szegmenseit, amelyek külföldi hallgatókat fogadnak. Ezért mondhatjuk, hogy nincs még egy olyan kis nemzet a földkerekségen, ami olyan országimázzsal rendelkezik Szíriában, mint Magyarország. Hazánk a Hungary Helpsen keresztül komoly támogatást nyújtott a Crac des Chevaliers legveszélyeztetettebb épületeinek megmentéséhez is, amelyhez Magyarországnak közvetlen köze van. Ugyanis II. András királyunk ottjártakor is komoly évjáradékkal látta el a helyet, amelyet ma világörökségi helyszínként százezrek látogatnak. Az itt folyó helyreállítási munkák sok embernek biztosítanak munkalehetőséget, és segítik őket abban, hogy hazájukban maradhassanak.


A szerző történész, újságíró.

Ez a cikk az Eurázsia Magazin 2023/I. számában jelent meg.

NÉVJEGY
Major Balázs 1975. június 6-án született Budapesten. Az esztergomi ferenceseknél érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett arab, régészet és történelem diplomát. Később a Cardiffi Egyetemen doktorált régészetből. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékén 2000 óta oktat, majd 2012-től a régészeti tanszéken és intézetben, amelynek egyben vezetője. Magyarországon Esztergomban, Kesztölcön és Sárisápon vezetett ásatásokat, külföldön Szíriában, Irakban, Libanonban és Romániában, 2016-ban megkapta az Európai Parlament által alapított Európai Polgár Díjat.

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások