Török földön Magyarhonért
Vajon ki volt Murád pasa, Hursid pasa vagy a krími háború legendás hőse, Karsz várának védője, Iszmail pasa? Mindannyian a szabadságharc tábornokai, Józef Bem, Guyon Richárd és Kmety György, akik bajtársaikkal együtt 1849-ben Törökországban kerestek menedéket. Beálltak a szultán hadseregébe, bízván abban, hogy ezzel magyar hazájuk függetlenségéért is tehetnek.
Török földön Magyarhonért
Kultúra

Török földön Magyarhonért

Kossuth Lajos búcsúja a hazától. Színes olajnyomat (Forrás: Babucs Zoltán gyűjteménye)
Babucs Zoltán 23/05/2023 06:00

Vajon ki volt Murád pasa, Hursid pasa vagy a krími háború legendás hőse, Karsz várának védője, Iszmail pasa? Mindannyian a szabadságharc tábornokai, Józef Bem, Guyon Richárd és Kmety György, akik bajtársaikkal együtt 1849-ben Törökországban kerestek menedéket. Beálltak a szultán hadseregébe, bízván abban, hogy ezzel magyar hazájuk függetlenségéért is tehetnek.

Amikor 1848 őszén Magyarország szablyát rántott alkotmánya védelmében, Bécs figyelmeztette a Portát, hogy valószínűleg Törökország területére magyar menekültek fognak érkezni, így Kossuth és híveinek arcképét és személyleírását is megküldte. Az 1849. évi nyári hadjárat során, július 20-án történt, hogy az oroszok a Vöröstoronyi-szoros magyar őrségét Havasalföldre szorították, akik a törökök előtt letették fegyvereiket. A temesvári vereséget követően a demoralizálódott honvédsereg részei sorra megadták magukat a cári és császári csapatoknak. Menekültek áradata, civilek és honvédek indultak el dél felé, így 1849. augusztus 17-én Kossuth és kísérete – köztük Mészáros Lázár, Perczel Mór és gróf Henrik Dembiński tábornok – Orsovánál hagyta el Magyarhon földjét.

Menni? Maradni?

Vidinben legalább 16 ezer menekült zsúfolódott össze, kiadatásukat az osztrákok és az oroszok egyre erélyesebben követelték. E feszült helyzetben az angolok és a franciák a törökök segítségére siettek, mire azok megtagadták a menekültek kiadását, egyúttal az emigránsok értésére adva, tanácsosabb lenne számukra az iszlám hitre való áttérés.

Bem az elsők között tért mohamedán hitre. Példáját mintegy 334 magyar és száz lengyel követte, akik Isztambulba és Ruméliába kerültek. A császáriak büntetlenséget ígértek 1849 októberének derekán a hazatérőknek, hozzátéve, a kényszersorozás alól ők sem mentesülnek. A létbizonytalanság miatt 3157-en repatriáltak, a Vidinben maradtak nehéz körülmények között éltek tovább, a kolera és tífusz soraikat ritkította.

Kételyek között

Eleinte Perczel, azután egy választmány szervezte az emigránsok életét, de osztrák nyomásra a kisázsiai Küthajába internálták őket, a lengyeleknek pedig el kellett hagyniuk Törökországot. Kossuth szorgalmazta, hogy Izmir vidékén legyen kolóniájuk, ám e terv nem valósult meg. Kényszerű tétlenségük 1851 szeptemberéig tartott, amikor Kossuth Észak-Amerikába hajózott és a török bejelentették az internálás megszűntét.

Mészáros Lázár altábornagy és a menekültek fele Anglia felé vette útját, de akadtak, akiket a törökök kényszerbehajóztak. Sumlában 730 menekült tartózkodott, javuk idővel szétszéledt. A magyar emigránsok közül 265-en maradtak, többségük török egyenruhát húzott magára.

Más volt azok helyzete, akik a török hadsereg kötelékébe léptek. A szíriai Aleppóban harmincöt fős csoport élt a Murád pasának nevezett Bem környezetében. Internálásuk körülményein tudott javítani, ráadásul kinevezték területi parancsnokká, beindította a helyi salétromgyártást és kíméletlenül leverte az aleppói felkelést.  Bem 1850. december 10-én meghalt, de aleppói sírhelye a szembajosok zarándokhelyévé vált, mert a fáma szerint egy dervis egy gyulladt szemű embert Bem sírhantjának rögjeivel gyógyított meg. 

William Fenwick Williams angol vezérőrnagy 1855. november 28-án átadja Karsz erődjét. Thomas Jones Barker festménye, 1860 körül (Forrás: Wikipedia)

A nagy lehetőség

A szabadságharc folytatásának reménye az oroszok elleni krími háború (1853–1856) idején csillant fel. Kmety Londonból tért vissza Törökországba, miközben a Porta Klapka György tábornokot akarta felkérni a dunai hadsereg fővezérének, de ez ellen Bécs tiltakozott, ennek hatására az európai török csapatokból kivonták a magyarokat. Klapkának felajánlották a kisázsiai főparancsnokságot, amelyet nem fogadott el.

A Krímben Ömer pasa alatt számos magyar harcolt – még háziorvosa is magyar volt –, de a külföldi segélycsapatokban is ott voltak honfitársaink. Akadtak, akik tolmácsként tevékenykedtek vagy a jobb anyagiak reményében a török hadsereg markotányosaiként működtek.

Az örmény arcvonalon lévő, stratégiai fontosságú Karsz erődrendszerét Guyon tervei alapján erősítették meg, egyik erődelemét Kmety tartotta, amelyet végül feladtak, mert Szevasztopol bevétele után a küszöbön álló békekötés feleslegessé tette a további véráldozatot. Williams angol tábornok 1855. november 25-én átadta az erősséget. Kmety nem akart orosz kézre kerülni, ezért pár emberével átverekedte magát az oroszok gyűrűjén. Vele tartott Kohlman József és Tüköry Lajos.

Bosszú 1849-ért
Kmety 1856. január 6-án Kiss Miklós ezredesnek írt leveléből: „[18]54-ben csak úgy ex propia diligentia [önerőből], saját kontómra vitézkedtem a basibozukokkal, még ez évbe az angol befolyás által komandóhoz [parancsnoksághoz] juthaték. Meg is voltak velem elégedve mert szeptember 29kén csakugyan legény voltam a gáton, de legnagyobb örömömre szolgált a csata után az is, hogy sok muszka érdemjeleket szedhettem össze, melyeket ők a magyar háborúért kaptak volt. Kis mértékben tehát itt is bosszultam a szegény hazát. (…) a mint láttam, hogy kapitulálni akarnak, én és Kohlmann (…) 8 kurdokkal lóra ülvén, november 24ki éjszakán a muszka táboron keresztül karddal és pisztollyal – egy kis kozák csetepaté után – szerencsésen áttörtünk. (…) Murawjeff [orosz tábornok] hallom rettenetesen megharagudott, s mérgébe szabadon bocsátotta minden nem török tisztet, mondván hogy engem sem bántott volna.”

Hadak élén

Jozef Kohlman ezredes Fejzi bej néven lépett török szolgálatba, megfordult Izmirben és 1852-ben harcolt a kizilbasok ellen. Tábornok lett belőle és az 1877–1878. évi orosz–török háborúban az ázsiai hadsereg vezérkari főnöke volt. Karsz és Erzurum védelmének megerősítője. Guyon a krími háborúban jól helyt állt, kinevezték az anatóliai hadsereg vezérkari főnökévé, parázs vitája volt a török tüzériskola megalapítójával, Ferhád pasával (báró Maximillian Stein tábornok). Tisztázatlan körülmények között, 1856 őszén halt meg Hárem Iszkelesziben.

Bagdadban is szolgáltak magyarok, ahová Ömer pasát később áthelyezték. Törzséhez tartozott August Wepler alezredes – Haynau unokaöccse –, Tefik bej néven. A krími háborút követően lépett elő tábornokká és a mezopotámiai török hadsereg lovassága élén Bagdad mellett, 1862. november 21-én a beduinokkal vívott ütközetben hősi halált halt.

Keresztény pasa

Törökországban 1856-tól jelentősen leapadt a magyarok száma. Bécs amnesztiájával élve számosan hazatértek, mások 1859-ben Itáliába utaztak, hogy magyar zászló alatt küzdjenek a „risorgimento” kivívásáért. Az ott maradtak közül szép karriert futott be Bangya János egykori nemesi testőr és alezredes, aki Karabatir Mehmed bejként a cserkesz háborúban vezérkari főnökként tevékenykedett – miközben a bécsi titkosrendőrségnek jelentett az emigrációról. Isztambuli rendőrfőnökként halt meg 1868-ban.

Bár nem volt 1849-es menekült, mégis érdemes megemlítenünk a legnagyobb magyar kisebbik fiát, gróf Széchenyi Ödönt. Az 1870. évi isztambuli nagy tűzvészt követően magyar mintára ő szervezte meg az ottani tűzoltóságot és keresztény létére pasa címet kapott.

A szerző hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója.

Ez a cikk az Eurázsia 2023/II. számában jelent meg.

Három nemzet hőse
A 18 éves Tüköry Lajos 1848 őszétől a nagyváradi 55. honvédzászlóaljban harcolt, 1849. február 16-án kapott hadnagyi rangot. A Vöröstoronyi-szoros őrségével tette le a fegyvert a törökök előtt 1849. július 20-án. Szelim aga néven került a török hadsereg damaszkuszi 3. lovasezredéhez. A krími háborúban Guyon, majd Kmety segédtisztjeként tevékenykedett, megkapta a Medzsidije-rend 5. osztályát. „Tüköry Lajos egy tetőtől talpig derék és vitéz fiú. A karszi csatában kétszer sturmolt legislegelől – keresztül is lőtték a balkezét (…) Itt van velem, úgy tartom mint a fiamat, most őrnagy lesz.” – írta róla Kmety. 1859-ben az itáliai magyar légió zászlóaljparancsnokaként szolgált, 1860-ban alezredesként Garibaldi vörösingeseivel küzdött és Palermo ostrománál comblövést kapott, de hiába amputálták sérült bal lábát, súlyos sebébe belehalt. Palermo hősének temetésén Garibaldi mondott gyászbeszédet.

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások