A korabeli Népsport – természetesen – nagy terjedelemben számolt be a diadalról, de rögzítette három sorban azt is, amelyre ma már úgy emlékszünk, világtörténelmi jelentőségű lépés volt: „A kínai versenyzők, a világbajnokság legeredményesebb sportolói, a hírügynökségi jelentések szerint nem egyedül, hanem az amerikai asztaliteniszezők társaságában utaznak Pekingbe. A kínai küldöttség vezetői néhány baráti találkozóra hívták meg az amerikaiakat, akik a meghívást elfogadva, a jelentések szerint, április 14-én kezdik meg vendégszereplésüket.”
Nyilvánvalóan nem hirtelen jött ötletről, s főleg nem egy sportoló, egy asztaliteniszező „partizánakciójáról” volt szó – még ha az adott sportoló olyan népszerű és kiváló is volt, mint az 1961-ben, 1963-ban és 1965-ben a férfi egyesben világbajnok, következésképpen a korszak első számú játékosának számító Zhuang Zedong. (A korabeli magyar sajtóban, a magyar átírás szerint Can Ce-tung.) Az 1940-ben született, s egyébként a hagyományos ázsiai tollszárfogással a világot végigverő bajnok a kulturális Forradalom alatt – honfitársaihoz hasonlóan – nem vehetett részt sem az 1967-es, sem az 1969-es világbajnokságon. Bár 1971 elején is folyt vita arról, hogy játsszon-e a kínai csapat a nagojai vb-n, végül Mao Ce-tung engedélyezte a részvételt. A kormányfő, Zhou Enlai kifejezetten bátorította a küldöttséget, hogy nemcsak versenyezni mennek, hanem barátokat szerezni, előmozdítani a béke ügyét. A sportolók még arra is engedélyt kaptak, hogy kezet fogjanak amerikai riválisaikkal!
Mao elnökben megfogalmazódott, – ezt 1970 őszén el is mondta Pekingben a korábban több mint egy évtizeden keresztül ott is élő amerikai újságírónak, Edgar Snownak – hogy az Egyesült Államokkal való jeges viszony valamiféle enyhítése hasznos lehet, miután a Szovjetunióval minden korábbinál feszültebbé vált a kapcsolat. Mi több, Snownak tudtára adta, hogy szívesen látná Richard Nixont, az Egyesült Államok akkori elnökét, akár magán-, akár hivatalos látogatáson Kínában. Szerencsés módon az amerikai diplomácia is úgy gondolta, hogy az addigra már majdnem két évtizedes totális szembenálláson – például az észak-vietnami béketárgyalások kedvezőbb pozíciója érdekében – hasznos lehet változtatni.
