Xi Jinping kínai államfő elnököl a szervezet legmagasabb szintű tanácsának 25. ülésén, valamint az „SCO Plusz” formátum ülésén is, ahol beszédeket mond, valamint kétoldalú tárgyalásokat folytat. A csúcs célja az együttműködés megerősítése és a „közös jövő” víziójának előmozdítása a növekvő globális bizonytalanság közepette – közölte Liu Bin kínai külügyminiszter-helyettes.
Xi várhatóan új intézkedéseket is jelent be az SCO magas színvonalú fejlesztésének előmozdítására, a biztonsági, gazdasági és kulturális együttműködés elmélyítésére, valamint javaslatokat tesz a második világháború utáni nemzetközi rend fenntartására és a globális kormányzás reformjára. A vezetők elfogadják a Tianjin-i Nyilatkozatot, a szervezet tízéves fejlesztési stratégiáját, és közös nyilatkozatot adnak ki a második világháború befejezésének és az ENSZ alapításának 80. évfordulója alkalmából.
Liu hangsúlyozta: az SCO-tagállamok egysége és együttműködése kulcsfontosságú a globális kihívások kezelésében. Az 2001-ben alapított szervezet mára hat tagországból tízre bővült, és a világ népességének közel felét, valamint a globális GDP negyedét képviseli.
A csúcstalálkozóra különösen feszült nemzetközi helyzetben kerül sor: Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök alaszkai találkozóját követő kezdeti pozitív jeleket követően az ukrajnai békefolyamat ismét megrekedt, miután Moszkva kijelentette, még nem adottak a feltételek egy elnöki szintű egyeztetésre Ukrajna és Oroszország között. Trump elégedetlenségének adott hangot augusztus 22-én, és ismét belebegtette a Moszkva elleni szankciók és az orosz olajat importáló hatalmakra kivetendő büntetővámok lehetőségét. Ez utóbbi jelenleg egyedül Indiát sújtja, azonban Kína és Brazília is a potenciális célpontok között van. Putyin és Narendra Modi indiai miniszterelnök is részt vesz az augusztus végi csúcson.
Szakértők szerint a Tianjinben megrendezett csúcstalálkozó hozzájárulhat a multipolaritás erősödéséhez, a fejlődő országok befolyásának növeléséhez, és elősegítheti a stabilitást, valamint a stratégiai egyértelműséget napjaink egyre turbulensebb nemzetközi környezetében.