Fotó: ISTOCK
Sárkány László
01/04/2025 22:00
A Bab Al-Amoud kiadó által megjelentett könyv – noha történelmi forrásokra és a város kávéházait látogatók visszaemlékezéseire támaszkodik – nem egy enciklopédikus történelmi munka, túlmutat a kávézók, a kávé és Jeruzsálem város életrajzának dokumentációján. A jeruzsálemi kávézókban megfordulók nem csupán vendégek voltak, hanem a mindennapjaikat megélő emberek és élettörténetek. A kávéház életük egyik sarokpontja volt, az időt átívelő, a folytonosságot biztosító és meghittséget nyújtó, apáról fiúra szálló történetek elbeszélésének színhelye.
E könyvében az író a város letűnt életét és történelmét igyekszik „helyreállítani”, mert „az arab kávézó halála a városnak is egyfajta halála. Az óvárosi negyedek meghaltak abban a pillanatban, amikor a kávézói fényei kihunytak, ajtajai és ablakai bezárultak. A kávézó nélküli arab város, lélek és pulzus nélküli város.”
A könyv tizenöt fejezetének mindegyike a jeruzsálemi kávézókról, a történetükről, a helyi szokásokról, a törzsvendégeikről és a hozzájuk kapcsolódó életekről szól, időrendi sorrendben az oszmán kori Jeruzsálemmel kezdve. Akkoriban főleg Levantéből érkeztek családok Jeruzsálembe, mely egy kulturálisan, gazdaságilag és társadalmilag egyaránt virágzó város volt, s mely az Oszmán Birodalom minden részéből vonzotta a kereskedőket, kézműveseket, iparosokat, tudós és jámbor embereket.
Al-Asali szerint a jeruzsálemi kávézók központi szerepet töltöttek be a város kollektív emlékezetének fenntartásában, különösen az oszmán uralom korai szakaszában. Az azt követő háborúk és konfliktusok során azonban e kávézók fizikai megsemmisülésével a város identitásának egy része is elpusztult, és a helyi közösségek stabilitása is megingott.
Napjainkra – a világ legtöbb kávézójához hasonlóan – már alapvetően funkcionális szerepet töltenek be a jeruzsálemi kávézók is, ahová nyugodt pontot keresve térnek be a fiatalok e város feszült életében. Az író végigköveti a változó társadalmi felfogás mintáit is a kávézókkal kapcsolatban, amelyek kezdetben a pihenés és kikapcsolódás helyei voltak, később a szervezkedések és összeesküvések helyszíneinek tekintették őket, míg megérkezve a jelenbe funkcionális és szociális funkciót töltenek be alapvetően.
Al-Asali kifejti, hogy szociológusok szerint a kávézók „a társadalom tükrei, ahol az utca pulzusa is kitapintható”, így aki meg akar ismerni egy várost, annak az ottani kávéházakba kell betérnie. Hozzáteszi, hogy e helyek a város identitásának olyan részei, amelyek annak szerves részét képezik, attól elválaszthatatlanok.
A szerző felidézi e helyen a már elhunyt híres egyiptomi író, Nagib Mahfúz idevonatkozó szavait: „Itt jelen van az élet, és innen folyik tovább az emberi történet és vele együtt a történelem.” A palesztin író idézi Gerard Georges Lemaire-t is, a keleti kávézókról szóló könyvében, aki megemlíti, hogy a reneszánsz az európaiak kávéivás iránti érdeklődésének kezdetével esik egybe – a 16. század közepétől.
A szerző az Eurázsia Központ kutatója.
Ez a cikk az Eurázsia 2025. áprilisi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!