A tárcavezető korábban arról is beszélt, hogy jelenleg hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik Magyarországon, amelyek nyomán mintegy 25 ezer új munkahely jön létre a legfejlettebb technológiai színvonalat hozva hazánkba.
Szijjártó Péter először Csang San volt kínai kereskedelmi miniszterrel, az Országos Népi Gyűlés pénzügyi és gazdasági bizottságának elnökével egyeztetett, majd ezt követően jó hírekről számolt be, mondván, hogy a kelet-ázsiai ország gazdasága tavaly öt százalék feletti mértékben bővült, és ezt az ütemet az idei első negyedévben is tartani tudta.
„Ez jó hír nemcsak Kínának, hanem Magyarországnak is, mivel a német gazdaság mellett mostanra már a kínai gazdaság az, amely a legnagyobb hatással van a magyar gazdaság teljesítményére. Minél jobban megy a kínai gazdaságnak, annál jobban megy a magyar gazdaságnak is” – szögezte le. Aláhúzta: ennek fő oka, hogy hazánk vált a kínai vállalati beruházások első számú európai célpontjává. „Hatezer milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon, hatezer milliárd forintnyi gyárépítés van folyamatban jelenleg” – jelentette ki.
„Amikor ezek a gyárak majd megépülnek és elkezdenek termelni, akkor összességében mintegy 25 ezer újabb munkahelyet fognak jelenteni. 25 ezer olyan új munkahelyet, amely biztos megélhetést fog adni magyar családoknak, s 25 ezer olyan munkahelyet, amely a legfejlettebb technológiai színvonalat hozza Magyarországra” – tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ezek a beruházások elsősorban a modern autóiparhoz kapcsolódnak, amely szektorban a kínai vállalatok mára abszolút piacvezető pozícióra tettek szert a világban, és ezért üdvözlendő, hogy ezek a cégek Európában elsőként Magyarországra hozzák a gyáraikat.
Ezt követően jó hírnek nevezte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly is meghaladta a tízmilliárd dollárt, és ez nagy valószínűséggel idén is így lesz. A miniszter közölte, hogy már nemcsak a kínai cégek jelennek meg egyre nagyobb számban hazánkban, hanem a magyar vállalatok is egyre inkább megtalálják a számításaikat Kínában.
Erre példaként hozta fel, hogy az erőművek hűtési rendszereit gyártó MVM-leányvállalat tavaly minden idők legjobb eredményét érte el az országban, több tízmillió dollárnyi beruházást nyerve el, és így több, jelenleg épülő erőműben is magyar hűtési technológia fog működni.
„A mai és a holnapi nap folyamán is számos nagy kínai vállalat vezetőivel fogunk egyeztetést folytatni. Remélhetőleg ezek az egyeztetések újabb magyarországi munkahelyeket jelentenek majd” – mondta.
Végül pedig kiemelte, hogy szerdán a kereskedelmi és a külügyminiszterrel is tárgyalni fog, tekintettel arra is, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját. „A Kína és Magyarország közötti együttműködés mindkét ország számára komoly haszonnal járt az elmúlt években, és a lehetőségek a következő évekre is szép reményekkel kecsegtetnek” – összegzett.