Újabb szankciós csőd: olajban fogja fürdetni Indiát Oroszország
Amikor a Nyugat meghozta az energiaszankciókat Moszkva ellen, úgy tett, mintha a világ többi része nem is létezne. Oroszország azonban megtalálta az új kereskedelmi területeket: most éppen Indiával kötött tíz évre szóló üzletet napi 500 ezer hordó olajra.
Újabb szankciós csőd: olajban fogja fürdetni Indiát Oroszország
Selyemutak

Újabb szankciós csőd: olajban fogja fürdetni Indiát Oroszország

Fotó: Alexander NEMENOV / POOL / AFP
Eurázsia/Makronóm 17/12/2024 11:47

Amikor a Nyugat meghozta az energiaszankciókat Moszkva ellen, úgy tett, mintha a világ többi része nem is létezne. Oroszország azonban megtalálta az új kereskedelmi területeket: most éppen Indiával kötött tíz évre szóló üzletet napi 500 ezer hordó olajra – mutatott rá elemzésében a Makronóm.

Az Európai Unió a szankciók részeként már régen betiltotta a tengeri útvonalon szállított orosz kőolaj importját, szokásos módon hangoztatva, hogy az energiavásárlási tilalom is része „Oroszország gazdasági térdre kényszerítésének”. Moszkva azonnal hozzálátott az új piacok keresésének, a terve pedig sikerrel járt: az addigi nyugati szállítmányok irányát megváltoztatva a globális dél országainak, elsősorban Kínának és Indiának kezdett exportálni – mégpedig a nyugati olajkereskedelmi tarifáknál alacsonyabb áron – mutatott rá elemzésében a Makronóm.

Az orosz Rosznyefty állami olajvállalat és az indiai Reliance finomító a napokban olyan szerződést kötött, amely még jobban megszilárdítja Oroszország pozícióját a globális energiapiacon. A kontraktus a két ország történelmének legnagyobb energiaügyletét tartalmazza: tíz éven keresztül Moszkva napi 500 ezer hordó olajat szállít január elejétől partnerének. Ez az óriási mennyiség a globális kínálat 0,5 százalékát teszi ki, és nagyjából évi 13 milliárd dollárt pumpál majd a Kreml számláira.

Bár a Nyugat mindent megtett, hogy a globális dél országait is bevonja a szankciós politikába, a semleges államok hallani sem akartak arról, hogy saját gazdaságuk és kereskedelmük ellen hozzanak döntéseket egy olyan háború miatt, amelyhez felfogásuk szerint semmi közük sincs. A Reliance ennek megfelelően a mostani üzlet hírére kitört nyugati felhördülést higgadtan annyival reagálta le: a vállalat, miután piaci alapon végzi tevékenységét, minden nemzetközi beszállítóval, köztük természetesen az oroszokkal is együttműködik.

Hosszú távú kapcsolat

Az ukrajnai háború kitörése és a nyugati szankciók bevezetése óta India lett Oroszország legnagyobb olajimportőre ­– az orosz fél az ország energiavásárlásainak bő egyharmadát biztosítja. Kihasználja azt is, hogy Moszkva nyomottabb áron, hordónként akár 3-4 dollárral is olcsóbban adja az energiahordozót a nyugati vállalatoknál. Pedig a verseny éles: a kínai gazdaság lassulásával az indiai lett a világ egyik leggyorsabban növekvő energiapiaca, az exportőrök pedig egymást túllicitálva igyekeznek meghódítani azt.

Csakhogy egyetlen nyugati cég sem képes versenyezni az orosz kapacitásokkal és árakkal. Az új megállapodás a Rosznyefty orosz kikötőkből származó tengeri olajexportjának felét teszi ki. A kereskedelmi mennyiség eddig sem volt bagatellnek nevezhető: januártól októberig a Reliance átlagosan napi 405 ezer hordó orosz olajat importált, szemben az előző év azonos időszakában szállított 388 500-zal. A szerződés értelmében a tíz évre szóló megállapodás lejárta után újabb tíz évre hosszabbíthatnak a felek, az árat pedig a mennyiséggel együtt minden esztendőben újratárgyaljak a világpiaci változások fényében. Ez azt jelenti, hogy kedvező viszonyok esetén a napi 500 ezer hordós mennyiséget a jövőben akár drasztikusan meg is emelhetik a felek.
Továbbiak

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások