Usakov, aki erről szerdán állapodott meg Michael Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, elmondta, hogy az orosz felet Grigorij Karaszin, az orosz parlament felsőházának külügyi bizottsági elnöke, valamint Szergej Beszeda, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójának tanácsadója fogja képviselni.
Az orosz elnöki tanácsadó közölte, hogy Waltzcal megvitatták az orosz és az amerikai szakértői csoportok találkozójának kérdését, különös tekintettel a fekete-tengeri hajózás biztonságára vonatkozó amerikai kezdeményezés kilátásaira. Emlékeztetett arra, hogy a 2022 júliusában António Guterres ENSZ-főtitkár közreműködésével és részvételével megkötött csomagmegállapodások nem működtek maradéktalanul.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy Európa militarizálódni kezdett, és „a háború pártjává vált”. „A Brüsszelből és az európai fővárosokból érkező jelzések most elsősorban Európa militarizálásának terveire vonatkoznak, ami egyértelműen ellentétes az orosz és az amerikai elnök azon szándékával, hogy a békés rendezési folyamatra való áttérés lehetőségét keressék. Európa önmaga militarizálásába kezdett, és úgy tűnik, a háború pártjává vált” – fogalmazott.
Peszkov szerint Moszkva nem kapott Brüsszeltől olyan jelzést, amely a tárgyalási folyamat megkezdésére való készségről tanúskodna.