A kínai és a nyugati sajtót is bejárta az idén, hogy a fiatalok között az egyik legnépszerűbb új irányzat a korábban csak ritka, ünnepi alkalmakra tartogatott hagyományos ruhadarabok beépítése a modern urbánus stílusba.
A Global Times a kínai holdújév után a mamianqun nevű hosszú, rakott szoknya régi-új népszerűségéről számolt be. A lapnak nyilatkozó egyik kereskedő elmondása szerint az ünnepre készülve négyszer annyi mamianqunt adtak el, mint tavaly, a Z-generáció körében pedig különösen a piros, sárkány- vagy főnixmintás szoknyák voltak kelendőek.
A mamianqun ötvözi a klasszikus és a modern egyszerűséget. Mivel a gyártók egyre vonzóbb és kifinomultabb stílusokat dolgoznak ki, egyre többen választják a han kínai hagyományos viselet, azaz a hanfu e jellegzetes darabját, különösen ünnepekkor, írta a Global Times.
Ahogyan arra a CNN is rámutatott, a „mamianqun-láz” egy szélesebb trendbe illeszkedik, amit xinzhongshinak, azaz „új kínai stílusnak” neveznek, és amely általában véve a kortárs dizájnt ötvözi a hagyományos kínai esztétikával, nem csak az öltözködés, hanem például a lakberendezés terén is.
A világszerte egyik legismertebb és legnépszerűbb hagyományos kínai ruhadarab a hosszú, állógalléros női ruha, a qipao (cheongsam néven is ismert), amiben hollywoodi sztárok is előszeretettel mutatkoztak az elmúlt években. Shenyangban szeptember elején nyílt meg a Shenyag Qipao Kulturális Hét, ahol ismert márkák képviselői és neves divattervezők gyűltek össze Kína minden tájáról, és a jól ismert ruhadarab újragondolt változatait is bemutatták, olyan szempontok mentén, mint például a fenntarthatóság. A divathéten olyan dizájnokat is bemutattak, amikhez mesterséges intelligenciát használtak.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. októberi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!