Majd hétéves kényszerszünet után újraindult a Jeddah Economic Company Tower építkezése a szaúd-arábiai Dzsiddában. A felhőkarcoló körüli munkálatokat még 2018-ban függesztették fel, miután a kivitelezők közül többen gyanúba keveredtek a királyság korrupcióellenes harcában, majd a koronavírus-járvány hátráltatta a haladást.
Ha elkészül, egykilométeres magasságával a Jeddah Economic Company Tower lesz a világ legmagasabb épülete – megelőzve a 828 méteres jelenlegi aranyérmest, a dubaji Burdzs Kalifát. A felhőkarcoló már félkész állapotban van, a tervezett 157 emeletből már 63-at felhúztak. Összköltségeit 1,9 milliárd dollárra becsülik, amelyből eddig nagyjából 300 milliót használtak fel.
A tervek szerint a torony egy nagyobb dzsiddai üzleti negyed része lesz. Helyet ad majd lakóházaknak, irodáknak, üzleteknek, hotelnek és egy kilátónak is.
Az új kivitelező úgy számolja, 42 hónapra lesz szükségük a toronyház befejezéséhez, azaz ha minden jól megy, 2028 második negyedévében készülhet el.
A felhőkarcolót egyébként egy amerikai építész, Adrian Smith tervezte.