Fotó:
Veres Szabolcs
15/01/2025 10:21
A határozat szerint a Mahmudkhodzsa Behbudi születésének közelgő 150. évfordulóját a megemlékezések mellett szeretnék emlékezetessé tenni olyan programok keretében, amelynek célja Behbudi örökségének az üzbég kultúrához történő hozzájárulásának népszerűsítése.
Az évforduló program főbb pontjai a következők lesznek:
De ki is volt valójában Behbudi?
Mahkmudkhodzsa Behbudiy (cirill betűkkel Маҳмудхўжа Беҳбудий; arab írás محمود خواجه بهبودی; született Mahmudkhodzsa ibn Behbud Chodscha) (1875. január 20., Szamarkand; 1919. március 25., Qarshi) író, újságíró és vezető közéleti személyiség volt a cári orosz és később a szovjet Turkesztánban.[1]
Mahmudhoja Behbudi neve örökre beíródott a közép-ázsiai Üzbegisztán és Szamarkand történetébe. A Behbudi a dzsadidizmus[2] ideológusa, politikus, pedagógus, író, szerkesztő, az üzbég nyelv védelmezője és az üzbég dramaturgia legmeghatározóbb személye volt.
Az üzbég nemzeti dramaturgia kiemelkedő alakja 1875. január 20-án született Szamarkand külvárosában, Bakhshitepa faluban, vallásos családban. Apja a Kelet nagy gondolkodójának, Ahmad Yasawi-nek a leszármazottja volt, anyja khorezmi származású.
Apja 1898-ban bekövetkezett halála után nagybátyja - Kazi Muhammad Siddiq - nevelte, aki arab és perzsa nyelvekre tanította. Miután egy szamarkandi madraszában vallási képzésben részesült, Behbudi zarándoklatra ment (1889-1900), amelynek során világnézete megváltozott. Törökországban Behbudi átitatódott a dzsadidizmus eszméjével.
Kazanyi és ufai utazása során (1900-1904) Mahmudhoja megismerkedett a helyi újmódszertani iskolákkal, és kapcsolatokat épít ki a baskír és tatár értelmiséggel. Elkezdett tankönyveket készíteni az iskolák számára. Kiadta a „Risolai asbobi savod” („Műveltségi nevelés”, 1905), „Risolai zhukhrofi umumiy” („Bevezetés az általános földrajzba”, 1906), „Kitobat ul - atfol” („Gyermekírás”), „Tarikhi islom” („Az iszlám története”, 1908) című könyveket.
Újságszerkesztő és pedagógus és politikus
Az irodalom, a történelem mellett Behbudi komolyan foglalkozott a politikatudománnyal is. 1903 és 1904 között Mahmudhodzsa Behbudi Moszkvába és Szentpétervárra látogatott, hogy szélesítse politikai látókörét. Később 1907 augusztusában pedig már Moszkvában ő vezette azt a turkesztáni küldöttséget, amelynek a célja az volt, hogy felhívja a moszkvai vezetés figyelmét az oroszországi muszlimok kultúrájának mindennapi nehézségeire. 1905-től rendszeresen részt vett az Összoroszországi Muszlim Párt tevékenységében. A dzsadidizmus egyik ideológusaként és vezetőjeként együttműködött a muzulmán frakcióval a Dumában. Az 1905-1907-es oroszországi forradalom lendületet adott a turkesztáni dzsadidista mozgalom aktivizálódásának is. Ettől a pillanattól kezdődött Mahmudkhodzsa Behbudi politikai tevékenysége. Más dzsadidistákhoz hasonlóan ő is a nemzeti művészet és irodalom fejlesztését, a nők egyenjogúságát, a papság átszervezését, a nemzeti nyelven való oktatást az iskolákban, valamint az ország politikai struktúrájának reformját szorgalmazta, új oktatási módszer és számos világi tantárgy bevezetéséért küzdött a muszlim iskolákban.
Mahmudhoja Behbudi, Abdulkadir Shakuri, Abdullah Avloni, Munavvar Kari, Sadriddin Aini és a dzsadidista mozgalom más képviselői arra irányították erőfeszítéseiket, hogy a haladó reformok eszméit terjesszék a nép körében. A szigorú cenzúra ellenére saját újságokat és folyóiratokat kezdtek kiadni. Behbudi saját pénzén alapította az „Oyna” („Tükör”) című újságot. A folyóiratot a Kaukázusban, Tatárföldön, Baskíriában, Iránban, Afganisztánban, Indiában és Törökországban egyaránt terjesztették. Ezen kívül rendszeres munkatársa volt a „Tarzhimon” („Fordító”) című lapnak. Később, 1913-ban Mahmudhoja kiadta a „Szamarkand” című újságot üzbég, tádzsik és orosz nyelven, azonban a lap pénzügyi problémák miatt 45 szám után megszűnt.
Az üzbég dramaturgia fecskéje
Behbudi mindig felhívta a figyelmet arra, hogy Turkesztán lakosságának többsége üzbégül beszél és e nyelvnek a megtartása kiemelten fontos az egész régió lakosságának a jövője kapcsán. Ő maga több mint 200 publikáció szerzője volt, amelyek üzbég és tádzsik nyelven is megjelentek. Behbudi az 1911-ben Szamarkandban megjelent „Padarkush” („Az apagyilkos”) című üzbég nyelvű színdarabját tartotta írói képességei csúcsának. A drámát 1912-ben a Turon című újságban nyomtatták ki, majd 1913-ban külön könyvként jelent meg. Behbudi darabját Szamarkand, Bukhara és Taskent színházaiban is színre vitték. Az üzbég dramaturgia első műveként nagy hatással volt olyan művek megalkotására, mint Abdullah Kadyri A boldogtalan vőlegény.
Az örökség
1919 kora tavaszán, miközben Sáhriszabzba utazott, Behbudit a buharai emír emberei letartóztatták, a Forradalmi Rendkívüli Bizottság ügynökeinek cinkosságával. Behbudit és társait, Muhammadkult és Mardankult egy börtönbe vetették Karsziban, majd a buharai emír parancsára mindannyijukat kivégzik.
1920-1930-ban Karshi városa Behbudi nevét viselte. 1937-ben Behbudi nevét betiltották, majd 1956-ban rehabilitálták. 1977-ben jelent meg „Válogatott” című könyve. Művei mai napig tananyagként szerepelnek az üzbég középiskolás tankönyvekben és utcákat és iskolákat is neveztek el róla.
Üzbegisztán függetlenné válásával Behbudinak a nép öntudatáról és a humanista társadalom építéséről szóló elképzelései újra napirendre kerültek. Behbudi felvilágosult iszlám kultúráról alkotott elképzelései a gyorsan fejlődő és modernizálódó Üzbegisztánban ma is ugyanolyan aktuálisak, mint korábban.
A szerző a Neumann János Eurázsia Központ kutatója.
[1] Turkisztán vagy más írással Turkesztán a történelemben Közép-Ázsia régióit jelezte, amelyet északon Szibéria, délen Tibet, India, Afganisztán és Perzsia (Irán); keleten a Góbi-sivatag; nyugaton pedig a Kaszpi-tenger határolt. A kifejezés a török népek által lakott területeket hivatott jelölni, de a régióban éltek nem török népek is (tádzsikok, oroszok). A perzsák között úgy is ismert volt, mint Turán, illetve egy része, mint Szogdia.
[2] Dzsadidizmus – reformmozgalom a 19. század végén, 20. század elején elején, mely – ifjútörök mintára – egyfajta reformált iszlámot akart. Kezdetben a dzsadidisták részben támogattak a kommunistákat, különösen a nemzetiségi politikát illetően, s segítettek nekik a régi hatalom hívei elleni harcban. Amikor azonban a szovjethatalom megerősödött a térségben, már nem volt szüksége dzsadidistákra.