Xi Jinping megérkezett Kazahsztánba, hogy részt vegyen a kedden kezdődő második közép-ázsiai csúcstalálkozón - adta hírül
a Xinhua hírügynökség. Beszámolójuk szerint már a kínai elnök érkező gépét látványosan kazah vadászrepülők fogadták, majd maga Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök fogadta a repülőtéren.
A közép-ázsiai csúcstalálkozón Kína mellett Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán, Türkemnisztán és Üzbegisztán vesz részt. A formátum első találkozójára két évvel ezelőtt, a kínai Xi’an városában került sor.
A megbeszélések fókuszában a szállítás, az energia, a biztonság, a digitális gazdaság és zöldátállás áll majd -
idézte a South China Morning Post szakértők véleményét. Várakozásaik szerint a csúcson konkrét megállapodások születhetnek beruázásokról.
A cikk emlékeztetett rá, hogy a térség legnagyobb kereskedelmi partnere máris Kína: 2024-ben a kétoldalú kereskedelem elérte a 94,8 milliárd dollárt, amit 5,4 milliárd dollárral meghaladta az előző évet.
A Bloomberg azt emelte ki cikkében, hogy bizonyára a térség fölötti geopolitikai versengés is a vizit tétje, amit jól jelez, hogy Georgia Meloni olasz miniszterelnök májusban, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke áprilisban járt Kazahsztánban, az amerikai és kazah külügyminiszter pedig néhány nappal ezelőtt találkoztak. "Kína az elmúlt három év után jelentősen megerősödött Közép-Ázsiában" - értékelte a kínai szerepet a cikkben az egyik szakértő.
A Bloomberg emlékeztetett arra is, Xi Jinpingnek ez a harmadik útja Kazahsztánban 2020 óta, ami jól mutatja az ország fontosságát.
Az Al-Dzsazíra pedig arra mutatott rá, Kaszim-Zsomart Tokajev korábban Kínában szolgált, így jól beszél mandarinul. Kazahsztán célja nem lehet más, mint az együttműködés elmélyítése Kínával.