Fotó: iStock
Salát Gergely
29/09/2023 07:52
A következő több mint fél évszázadra a két birodalom között furcsa együttélés alakult ki. A Han udvar vállalta, hogy rendszeres ajándékokat – gyakorlatilag adót – küld a hunoknak, és császári hercegnőt is küld feleségül a mindenkori vezérnek, a hunok pedig cserébe békét ígértek. A nomádok azonban időről időre mégis betörtek az északi tartományokba, egyre nagyobb adókat kicsikarva a kínaiaktól. A xiongnuk portyáival szemben a Han-ház sokáig tehetetlen volt, s csak a Kr. e. 141–87 között uralkodó Wu császár idejére erősödött meg annyira, hogy megpróbáljon egyszer s mindenkorra véget vetni a hun veszélynek.
99 tagú küldöttség
A xiongnuk ellen indított hatalmas hadjáratok mellett Wu császár a diplomáciának is fontos szerepet szánt. A hunoknak ugyanis a kínaiakon kívül más ellenségei is voltak, különösen a yuezhi (tokhár, kusán) nép, amelyet korábban a hunok legyőztek, nyugatra űztek, s királyának koponyájából ivókupát készítettek. Adta magát a gondolat, hogy a kínaiak a hunokat még náluk is jobban gyűlölő yuezhikkel szövetséget kössenek a közös ellenség ellen. Ehhez azonban fel kellett venni velük a kapcsolatot, ami nem volt könnyű feladat, mert a yuezhik ekkor már Kínától messze, a mai Tádzsikisztán területén éltek.
A császár a yuezhik megkeresésével Zhang Qian nevű hivatalnokát bízta meg. Zhang Kr. e. 138-ban indult útnak 99 tagú küldöttségével, az út azonban a xiongnuk által uralt területeken keresztül vezetett, akik el is fogták a delegációt. Zhang Qian tizenhárom évig élt a nomádok fogságában, itt xiongnu feleséget kapott, aki egy fiút szült neki. Idővel sikerült családjával együtt megszöknie, és folytatnia útját. El is jutott a yuezhikhöz, ám azok nem kívántak újra konfliktusba keveredni az erős hunokkal, így a szövetségből nem lett semmi.
„Vért izzadó lovak”
Zhang azonban egy évig Közép-Ázsiában maradt, és felmérte az itteni viszonyokat. Ezután hazaindult, de a xiongnuk újból elfogták. Ezúttal két év múlva sikerült megszöknie, kihasználva a vezér halálát övező zűrzavart. Kr. e. 125-ben ért vissza a Han fővárosba, ahol részletesen beszámolt a császárnak az addig ismeretlen területekről, amelyeket meglátogatott – a yuezhik földjén kívül Fergánáról, Baktriáról, Szogdiánáról –, továbbá említette Indiát, valamint a Pártus és a Szeleukida Birodalmat is, amelyekről útjai során hallott.
Zhang Qian beszélt az idegen országok termékeiről is, amivel felkeltette a császár érdeklődését a kínaiul Nyugati területeknek nevezett közép-ázsiai régió iránt. Különösen a „vért izzadó” fergánai lovakból szeretett volna szerezni, a kínai hadseregnek ugyanis óriási szüksége volt jó minőségű hátasokra a félelmetes xiongnuk elleni harcokhoz. Zhang Qiant még kétszer küldte nyugatra, hogy kapcsolatot építsen az ottani országokkal, s ezután megindultak a kölcsönös követjárások, amit a kereskedelmi forgalom fellendülése követett.
Nyitás nyugat felé
A xiongnuk felett aratott nagy győzelmekkel párhuzamosan a Han Birodalom több közép-ázsiai városállamot is elfoglalt, s idővel a Nyugati területek nagy részét ellenőrzése alá vonta, a rajtuk keresztül zajló kereskedelemmel együtt. A kínai termékek hamarosan Rómába is eljutottak, és a nyugati országok árui is megjelentek Kínában, olyan addig ott ismeretlen növényfajokkal együtt, mint a szőlő és a lucerna. Ezzel létrejött a Keletet a Nyugattal összekötő Selyemút, amin nemcsak az áruk áramlottak, hanem a technológiák és az eszmék is, például a buddhizmus is ezen keresztül jutott el Kínába már a Han-korban.
Zhang Qian tisztként részt vett a xiongnuk elleni háborúkban, váltakozó sikerrel. Egy időre kegyvesztetté vált, amikor csapatával lekésett egy találkozót, de később visszaszerezte a császár bizalmát. Kr. e. 114-ben halt meg, s alakja köré hamarosan színes legendák szövődtek. Ma fontos történelmi személyiségnek, nemzeti hősnek, a békés szándékú kínai diplomácia korai megtestesítőjének tartják. A legnagyobb eredménye mindenképp az volt, hogy megnyitotta a kínaiak számára az utat nyugat felé.
A szerző a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója és a PPKE BTK Kínai Tanszékének vezetője
Ez a cikk az Eurázsia 2023/szeptember-októberi számában jelent meg.
A több mint öt évtizedig uralkodó császár nem véletlenül kapta az utókortól a Wu, vagyis „harci erényekkel ékes” nevet. A kínai történelem egyik legjelentősebb uralkodójaként belül felszámolta a központi kormányzattól csaknem független hercegségek rendszerét, kívül pedig kiterjesztette birodalma határait. Északon a xiongnukat meggyengítette és a Góbin túlra űzte, délen egészen Észak-Vietnámig jutottak seregei, északkeleten elfoglalta Korea északi részét, nyugaton pedig a közép-ázsiai városállamokat. Bár maga nem mondható konfuciánusnak, ő tette hivatalos államideológiává a konfucianizmust. Alatta írta meg Sima Tan és fia, Sima Qian A történetíró feljegyzései (Shiji) című krónikát, amely Kína történetét foglalta össze a mitikus kezdetektől Wu császár koráig, s máig a kínai ókorral kapcsolatos legfontosabb forrás.
