A Kelet és Nyugat civilizált együttműködésére kell fókuszálnunk 
Az lenne az érdekünk, hogy a világ blokkosodása helyett a kelet-nyugati együttműködés fejlesztésére, Kelet és Nyugat civilizált együttműködésére fókuszáljunk – mutatott rá Szijjártó Péter.
A Kelet és Nyugat civilizált együttműködésére kell fókuszálnunk 
Tükör

A Kelet és Nyugat civilizált együttműködésére kell fókuszálnunk

Fotó: MTI/KKM
Eurázsia/MTI 20/09/2023 16:59

Az lenne az érdekünk, hogy a világ blokkosodása helyett a kelet-nyugati együttműködés fejlesztésére, Kelet és Nyugat civilizált együttműködésére fókuszáljunk – mutatott rá Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a héten az Egyesült Államokba utazott, hogy az ENSZ-közgyűlésén vegyen részt, ennek keretein belül számos megállapodást kötött hazánk különböző partnereivel.

Mi azt szeretnénk, hogyha a világ következő évei a konnektivitásról, az összeköttetésekről szólnának – szögezte le Szijjártó Péter New Yorkban. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy szálanként vágták el az együttműködést Európa és Oroszország között, ezzel súlyos károkat okozva a kontinens versenyképességének. 

– És most törekvések vannak Nyugat-Európából sajnos arra nézvést is, hogy az európai-kínai gazdasági kapcsolatokat vágják szét, ami tragikus következményekkel járna – figyelmeztetett. Ezzel összefüggésben érintette az autóipari forradalom ügyét is, emlékeztetve arra, hogy az elektromos átállás terén a nyugati gyártók súlyos függőségbe kerültek a keleti beszállítóiktól, Magyarország pedig sikeresen fontos találkozási ponttá vált a szektor beruházásai számára. – Az lenne az érdekünk, hogy a világ blokkosodása helyett a kelet-nyugati együttműködés fejlesztésére, Kelet és Nyugat civilizált együttműködésére fókuszáljunk – tudatta.

– Sajnos egyelőre azt látjuk, hogy a Kelet és Nyugat szétválasztására, a világ blokkosodására irányuló tendenciák erősebbek, mint az együttműködés kultúráját előtérbe helyezőknek a hangja. De őszintén remélem, hogy itt most a következő egy hétben azoknak a hangja kerekedik felül, akik Kelet és Nyugat civilizált együttműködésében látják a világ jövőjét – mondta.
A miniszter üdvözölte, hogy Sierra Leonéval és Bangladessel megállapodás született, amely keretében évi ötven diák érkezhet majd ösztöndíjjal Magyarország egyetemeire a két országból. Utóbbi állammal a gazdasági kapcsolatok fejlesztését is célként tűzték ki, és lényeges dimenziója lehet a kapcsolatoknak a nukleáris együttműködés is, minthogy a felek ugyanolyan típusú atomreaktorokat építenek.
Az üzbég hivatali partnerével folytatott egyeztetéséről szólva közölte, hogy a két ország folytatni fogja a közös munkát a Türk Államok Szervezetében, amely a magyar vízügyi technológiákat elismerve épp Budapesten hozta létre a közép-ázsiai ország számára különösen fontos Aszálymegelőzési Intézetét.

Aláhúzta: Malajziában is elindulhat az export növekedése, hiszen a nemrég megkötött mezőgazdasági megállapodás alapján megkezdődhet a magyar élelmiszeripari termékek kivitele.    
A tárcavezető szerdán a közgyűlésen közölte: Magyarország tavaly 3,5 millió dollárt adományozott tízezer tonna ukrán gabona leszállítására a szudáni humanitárius válság enyhítése érdekében, de máig nem történt semmi, várják az engedélyeket Kijevtől.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szudáni helyzettel foglalkozó ülésen emlékeztetett rá, hogy a kormány tavaly 3,5 millió dollárt, azaz több mint 1 milliárd forintot adományozott a Világélelmezési Programnak (WFP) a Gabona Ukrajnából kezdeményezés keretében, hogy ebből tízezer tonnányi ukrán gabonát szállítsanak le Szudánnak a humanitárius helyzet enyhítése céljából.

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások