Fotó: Wikipedia
Kő András
30/10/2023 05:00
Első hadügyminiszterünk művelt ember volt. Nyolc nyelven beszélt, a számkivetésben törökül tanult. Írói tehetség volt. Naplójára a kedélyesség, a humor és a szatíra a jellemző. Már az internálás első évében tudatja az olvasóval: „Mi vigaszul szolgál az, hogy a leghevesebb ellenzékieim barátommá váltak.” Ugyanakkor megnevezi a vele szemben állókat. „Három ember volt, kik ellenségeskedéssel megtiszteltek, ez volt Petőfi, a költő, Csernátony [Lajos, újságíró, politikus, egy időben Kossuth titkára], meg Pálfy Albert [szerkesztő, író, politikus] ki Márczius Tizenötödike lapját örömest nyitotta személyeskedésre irántam.”
Ismeretes, hogy Mészáros éles megjegyzésekkel illette Petőfit honvédtiszthez nem illő ruházata miatt, amiért a költő 1849. február 17-én lemondott századosi rangjáról. A hadügyminiszter a költő lemondólevelét átküldte a Közlönynek, ami aztán másnap meg is jelent az újságban. Levelének közzétételére Petőfi a Nyakravaló című gúnyverssel válaszolt. „Nyakravaló nélkül akarod megvédeni hazádat? / Oh te szamár te, minő ostoba képzelet ez! […] Éljen Mészáros s éljen a nyakravaló.” Pálfy Albert lapját, a kormányszerveket is támadó radikalizmusa miatt, 1849 júliusában betiltották. Csernátony a szóban forgó lap főmunkatársa volt. A durva, személyeskedő, politikai publicisztikát ő honosította meg a magyar sajtónyelvben.
*
Bárha nem volt egyszerű és könnyű a száműzöttek élete, a török nem volt hajlandó kiadni őket akár az osztrákoknak, akár az oroszoknak, ami többek kivégzését jelentette volna. „Mennyire megy a muszka cár és a nem jobb osztrák császár bosszúvágya következtethetni abból, hogy elkergetni, vasalni, bezárni s tudja Isten mit kíván irányunkban a töröktől. Ez ugyan ellenáll…” – jegyzi meg Mészáros.
Később pedig: „Ausztria egyszerre hunyászkodni kezd, semmi ellenvetést nem tesz, meghúzza magát. A muszka lesben áll és várja a törökök örökös bakalümjét (azaz majd meglátjuk), jó barátai tanácsára hallgat. Isten mentse meg a jó barátoktól, ezek mindig legrosszabbul tanácsolnak.” Mészáros is tudja, hogy a világ legkönnyebb dolga másoknak tanácsot adni. A legnehezebb: nem adni. Még ha a tanácskérő barát is. Általában azt akarja hallani, ami mellett már döntött.
Az osztrák császárnak küldött jelentések dokumentálják, hogy bérgyilkosok próbálták a száműzöttek vezetőit megölni, de a török eszén nem tudtak túljárni. „Egy alávalósággal több Ausztria részéről. Gyilkosokat külde ki Kossuthot, Batthyányt [Kázmért], Dembinskit, Bemet és engemet jó móddal kivégzendőket” – áll a naplóban. „Szegény Kossuthot elbolondítják és félelemben éltetik, hogy meggyilkolják, ez a legjobb módja a nyúlszívűektől megszabadulni.”
A továbbiakban Mészáros azon kesereg, hogy kedvenc gyermekét, a Ludoviceumot, vagyis az első Magyar Hadi Főtanodát nem sikerült életre keltenie, mert öt nap után Windisch-Grätz szétkergette. „… hol paradicsomot akartam a fiatalságnak teremteni, s ahonnént valódi, hasznos gyakorlatos és tudományos egyének jöttek volna ki… Evvel az intézménnyel akartam magamnak nevet, hírt és öröklést szerezni, a gondviselés azonban másképp akarta, Isten neki.”
Eric Hoffer 20. századi amerikai gondolkodó vallotta: „Boldog az a nemzet, amelyiknek nincs történelme.” Nekünk van… „Sajnálom hazámat – írja a naplóban hadügyminiszterünk –, hanem szerencsétlenség nélkül soha sem lett volna nemzet, mert sok jó tulajdonai közt annyi rossz volt, mi nagyságát mindig hátráltatta.” S aztán egy felismerés, ami máig hat: „Mi magyarok vagy semmit vagy gyéren kapunk valamit, jele legrosszabb geográfiai elhelyezkedésünknek…”
Ami a politikát illeti, Mészáros így vall egyik levelében: „A politika rám nézve hánytató: legyen az európai vagy amerikai; a kormányok mindenütt abszolutisztikusak extra et intra Ilium;” [azaz önkényesek korlátlanul, kívülről és belülről]. Érthető, hogy szerzőnket is foglalkoztatja az idő, az a nyersanyag, amiből összeáll az (emigrációs) élet. Semmi nincs ugyanis az életben, amiből kevesebbel rendelkeznénk, és ami értékesebb lenne, mint az idő.
Ez érvényes a törökországi hónapokra is, azzal együtt, hogy a hazátlanok úgy érzik, mintha kifejezetten vánszorgóra fogta volna az idő. „Itt nem teszünk mást, mint hizlaljuk magunkat – olvashatjuk. – Ettünk, ittunk, aludtunk, játszottunk, ez volt nagyobbára az élet.”
„Az angolon kívül egy nemzet sem tudja Európában az időt becsülni, az amerikai szintén tudja. A magyar szinte miben sem tartotta, s úgy látszik a török még kevesebbet tudja, az ő bakalümje (lássuk, várjuk be) illik vallásától beszívott apátiájához vagy fatalizmusához…” Egyetlen dolog mond ellent a lassulás érzésének, az élet múlása: „Nagyon és sebesen öregszem…” A legnagyobb ellenszenvet és kritikát Kossuthtal szemben fogalmazza meg a szerző. „Az aki legjobban vagyis legtöbbet alkalmatlankodott, mérgesített, vitázott, álszenteskedett ellenem, és aki legkedvesebb barátjának hívott, az Kossuth Lajos volt, a fináncminiszter, a kormányzó, a nyegle status-férfi. Isten fizesse meg nekik!”
De nem éri be ennyivel. Másutt a naplóban rátesz egy lapáttal: „…jobbra tartja fejét, mint Nagy Sándor, és kis háromszögű kalapot visel, mint Napóleon. Hanem Kossuthot kalapban senki sem akarja annak tartani…” „… szónoklatát, képzeletét irigylem tőle, de mást bizonyára nem…” Végül a hétköznapokról: „Kossuthhoz soha, Perczelhez két hónapban egyszer megyek. Dembinski és Batthyány, kikkel társalkodom.”
*
Mészáros Lázár 1849. augusztus 14-től 1851. május 18-ig tartó internálásának fő állomásai: Vidin, Sumla, Brussza és végül a kis-ázsiai Kütahya. Az internálásból kiszabadulva, 1851 júniusától 1853 augusztusáig Angliában, Franciaországban, majd az angliai Jersey szigetén élt. 1851. szeptember 21-én az Újépület mögötti Faraktár téren többekkel együtt jelképesen felakasztották. 1853. augusztus 23-án letelepült az Egyesül Államokban, és az állampolgárságot is megkapta. Útban Svájc felé megbetegedett és 1858. november 16-án Eywoodban elhunyt.
