Fotó: MCC/Holla Dániel
László Dávid
01/01/1970 01:00
– Miért hasonlítja munkáiban a neoliberális gazdaságot az „eredendő bűnhöz”?
– Mert a befektetési jogban egy olyan neoliberális elméletet használtak, amely azt állította, hogy a kétoldalú befektetési megállapodások elősegítik a külföldi beruházások áramlását. Ezek a tőkeáramlások pedig gazdasági fejlődéshez vezetnek. Csakhogy ez nem történt meg. Nincs bizonyított kapcsolat a befektetési egyezmények és a külföldi beruházások érkezése között. Ez csak egy olyan hazugság volt, amelyen a befektetési megállapodások alapultak. Ezt a hazugságot nevezem én eredendő bűnnek.
– Azt állítja, hogy a nemzetközi befektetési jogot az európaiak és amerikaiak uralják, és változásra lenne szükség egy egyenlőbb és tisztességesebb rendszerhez. Hol van ebben az egykor a szovjet táborba tartozó Magyarország és Közép-Európa helye?
– Ezt az egyeduralmi rendszert azok alakították ki, akiknek megvolt hozzá a hatalmuk. Márpedig az amerikai multinacionális vállalatoknak óriási befolyásuk volt az Egyesült Államokra. Olyan rendszert építettek fel, amely gondoskodott róla, hogy az effajta megállapodásokon keresztül törhessenek be megannyi államba, hogy aztán bíróságok által kikényszerített, rugalmatlan szabályok segítségével biztosítsák a befektetéseiket. Magyarország és a kelet-közép-európai országok önként siettek csatlakozni ehhez a rendszerhez, mert jelezni akarták, hogy immár a szabad piachoz, a demokratikus államokhoz tartoznak, illetve hogy becsábítsák az amerikai és európai multinacionális befektetőket.
– Azért megvan a fejlődő országoknak is a maguk felelőssége? Vagy a kudarc a rendszerbe van kódolva, csak a neoliberális globalizáció hibáztatható a gazdasági fejlődés és demokratizálódás elmaradásáért?
– De még mennyire, hogy megvan. Csakhogy a neoliberális megoldás egyfajta kényszer. Hiszen a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap, az IMF visszautasítja a gazdasági válsággal küzdő fejlődő országok hitelkérelmeit, amennyiben nem alkalmazzák a neoliberális módszereket. Azért mégis van kitörési lehetőségük. Hasonlítsa csak össze Indonézia és Malajzia megoldásait a huszonöt évvel ezelőtti ázsiai gazdasági krízisben! Indonézia eleget tett az IMF feltételeinek, mikor elfogadta a hitelt. Malajzia visszautasította a hiteleket, és a saját útját járta. Malajzia sikerrel vészelte át a válságot, csakúgy mint Indonézia. De a fejlődő országok nem teljes szívvel fogadták el a neoliberális intézkedéseket – Ázsiában legalábbis biztosan nem. Hagytak maguknak teret, hogy saját jogrendszerük szerint kezeljék a külföldi befektetéseket, illetve hogy csak azoknak a külföldi beruházásoknak nyújtsanak védelmet, amelyek már a belépéskor, majd a működéskor is betartják a törvényeiket. Talán ez lehet az egyik oka annak, hogy Ázsiából kevesebb befektetési per van, mint a világ más részein.
– Srí Lankából, egy egykori brit gyarmatról származik, érthető tehát, hogy teljesen más a megközelítése. De hogy fogadják a nézeteit a Nyugaton? Hogy viszonyulnak önhöz például a brit kollégák?
– Az az elképzelésem, hogy a külföldi befektetéseket a fejlődő országok társadalmának érdekei alapján kellene kezelni, mostanra általánosan elfogadott, még ha nem is volt ez így, amikor az ötlet megszületett. A befektetési egyezmények mára teret adnak az államoknak a szabályozásra. Viszont továbbra is azt állítom, hogy a bíróságok túlságosan szűken értelmezik ezeket a fejleményeket. Szóval a törvény, amelyet alkalmasint éppen a bírók alkottak, megpróbálja korlátozni ezeket az új folyamatokat.
– Ha pedig már Srí Lanka: egyes szakértők szerint a gazdasági válsággal küzdő ország az úgynevezett kínai adósságcsapdába sétált bele. Kína gazdasági és katonai felemelkedése ugyanolyan „gyarmatosítás”, mint a nyugati volt? Nem lehet, hogy a fejlődő országok csak kínaira cserélik a nyugati modellt?
– Srí Lankán katasztrofális hatásuk volt a kínai befektetéseknek. De ennek politikai okai voltak. Valóban építettek infrastruktúrát, de bizonyos projektek teljesen értelmetlenek. Például a krikettstadion az ország egy eldugott pontján, a kikötőváros, amit jelenleg nem is használnak, a magas torony, amelynek egyetlen célja az volt, hogy lenyűgözze az elnököt, de semmi gyakorlati haszna nincs, vagy említhetném a hambantotai kikötőt. És ezekre még hiteleket is felvettek. Közben a szerződések feltételeiről alig tudni valamit, a közvélemény hiába követelt információt, a részleteket nem hozták nyilvánosságra. Az összes projektet a titokzatosság homálya fedi. Olyan hiteleket vettek fel, amelyek kilencvenkilenc évre szólnak, hosszú időre bebetonozva a kínai vállalatok szerepét. A befektetések el is érték Kína politikai céljait. Csak semmi nem utal rá, hogy ebből a Srí Lanka-i nép is nyer valamit. Ugyanakkor az nem igaz, hogy az ország kínai adósságcsapdába esett volna: Srí Lanka csak az adósságának tíz százalékával tartozik Pekingnek.
– Az ukrán–orosz háború hozhat fordulatot a nemzetközi jogban is? Jelentheti ez azt, hogy mindenkinek választania kell: velünk vagy, vagy ellenünk?
– Nemzetközi jogi értelemben Oroszország fellépése elítélendő. És az is, ahogyan megvívja ezt a háborút. Másrészt tény, hogy Oroszországnak joga van hozzá, hogy rossz szemmel nézzen a határainál gyülekező, potenciálisan ellenséges erőkre. Ezek is jogos aggodalmak, amelyekre azonban politikai választ kellene adni. Az ázsiai államok vonakodnak egyértelműen állást foglalni, mert megértik Oroszország biztonsági igényeit, de bizonytalanok azzal kapcsolatban, ahogy az oroszok megpróbálták orvosolni ezeket.
A szerző külpolitikai újságíró.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/II. számában jelent meg.
