Fotó: AFP/Javier Soriano
Morvai Katalin
04/06/2024 22:00
Hogy egy kis sporttörténelmet kavarjunk ide: a küzdősportokat a harcművészettől nehéz elválasztani, a mozgásforma sok esetben rendkívül hasonlatos, csak míg az előbbiben a versengés dominál, az utóbbiban a művészet és spirituális fejlődés áll az előtérben. De mindkét esetben a győzelem a tét. A másik, de legfőképp önmagunk legyőzése.
Vannak világszerte ismert és űzött küzdősportok, köztük az ókori görög olimpiákon elsők közt bemutatkozott birkózás (Kr.e. 708) és ökölvívás (Kr.e. 688), és vannak olyanok, amelyek felkerültek ugyan az újkori olimpia sportágai közé, de népszerűségük korlátozott, s elsősorban Eurázsiában kedveltek.
Test-test ellen
A legismertebb ázsiai küzdősport a Japánban született dzsúdó, magyarul cselgáncs. Jellemzően test-test elleni harc, amelyben az ellenfél hátát a földre kell szorítani, s amelyben megengedett például a karfeszítés, de a fojtás is. Szülőatyja Kanó Dzsigoró volt a 19. század végén, aki többdanos dzsúdszucu mesterként szeretett volna egy nem erő-alapú és kevésbé veszélyes technikát kidolgoz ni, amely mégis emlékeztet a szamurájok harcmodorára. Tudta, a kicsi is legyőzheti a nagyot, ha kellően ügyes és fortélyos.
Kanó mester már a harcművészeti ág elnevezésével utalt a lényegre. A dzsú szócska annyit tesz, hogy a természet törvényszerűségeivel összhangban cselekedni, a dó szócska pedig a szellemi utat (mellesleg a kendó, egy másik dó, a kard útját) jelenti.
A küzdelem helyszíne a négyszögletes tatami lett, a versenyzők dzsúdó-git hordanak, a tudásszintet az övek színe jelzi, ahol a fehértől a citrom- és narancssárgán át vezet az út a zöld és a kék övekhez, valamint a legmagasabb 1. jukú fokozatú barna övhöz. Leírásra kerültek a küzdelmi technikák, a dobások, a földharcok. A vetélkedés a hadzsime (rajta) vezényszóra indul…
Kanó Dzsigoró 1938-ban ugyan meghalt, de az általa a modern idők követelményeihez szabott (ez az ő szavajárása volt) dzsúdszucu, vagyis a dzsúdó egyre nép szerűbbé vált, s az 1964-es tokiói olimpián bekerült az öt karikás programba. Népszerűségét nem mellesleg olyan japán követőknek, mestereknek köszönheti, akik készek voltak az Egyesült Államok kikötőiben maguknál jóval termetesebb matrózokkal fogadásból vetélkedni és móresre tanítani.
A cselgáncs az 1968-as játékokról kimaradt, de azóta valamennyi olimpián része a programnak, sőt, 1992 óta a nők is versenyezhetnek az olimpiai érmekért. A sportág összesített éremtáblázatán 96 medáljával Japán torony magasan vezet, a legerősebb hét ország zöme az eurázsiai térségben található (Dél-Korea, Kína, Szovjetunió, illetve Oroszország), az igazi kakukktojás Franciaország a maga 57 olimpiai érmével a második helyen áll, s igen való színű, hogy Párizsban az idei olimpián a franciák még hozzátesznek párat.
Koreai iskola
A másik népszerű eurázsiai küzdősport a taekwondo. Ez is olimpiai sportág, 1988-ban mutatkozott be, akkor, ami kor a dél-koreai Szöul volt a nyári játékok házigazdája. Na igen, ez a sportág történetesen egy koreai harcművészeti iskolából fejlődött ki. A kifejezés lábbal és kézzel való küzdelmet jelent. Hogy a végén kezdjük, az olimpiai éremtáblát itt is az őshaza, Dél-Korea vezeti, de a térségből Kína és Tajvan is előkelő helyen áll.
Két-két olimpiai aranyéremmel összesen hárman rendelkeznek, a nicaraguai származású amerikai Steven López (komoly szépséghiba, hogy a karrierje befejezése után őt és bátyját is elítélték nők bántalmazásáért), az iráni Hadi Saei Bonehkohal és a kínai Chen Zhong.
A harcművészetet Cshö Honghi tábornok dolgozta ki. Itt most nagyobb kitérőt tehetnénk arról, hogy hogyan lett a 29. gyalogsági hadosztály kiképzésének része az újragondolt japán karate, koreai nevén tangszudó. Mindenesetre egy elnöki bemutatót követően Li Szin Man minden dél-koreai katona számára kötelezővé tette a a taekwondot.
A Cshö tábornok vezetésével tartott bemutató körutak nyomán 1966-ban megalakult a Nemzetközi Taekwondo Szövetség (ITF) olyan alapítókkal, mint Dél-Korea, Vietnám, Malajzia, Szingapúr, Törökország, Egyiptom. Ámde a politika úgy keverte a kártyákat, hogy a 70-es évek elejére Cshö szembekerült az akkori dél-koreai tábornok-elnök, Pak Csong Hi politikájával és emigrálni kényszerült, Pak elnök pedig 1973-ban létrehozatott egy új nemzetközi szervezetet, a WTF-et. Élére a titkosszolgálat vezetőjét, Kim Unjongot nevezte ki.
Izgalmas történet, amelyben az alapító hoppon maradt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis a WTF-et ismerte el partneréül. Az ötkarikás versenyprogramban csak a 2000-es Sydney-i Olimpiai Játékoktól kapott állandó helyet a sportág.
Puszta kézzel
Az eurázsiai küzdősportok közül három sportágat mindenképp meg kell említeni. Ezek a szubak, a szambo és a szansou. A szubak egyfajta pusztakezes viadal, a források szerint a középkorban elsősorban vásárokon és népünnepélyeken vetélkedtek ebben a fiatalok a Koreai-fél szigeten. A szubak győzteseit azonnal felvették a király hadseregébe, a mozgás később tananyag lett.
A szambo orosz eredetű, a birkózáshoz hasonló harcművészet, a Vörös Hadsereg katonái az 1920-as évektől művelték, majd elismert sportág lett a Szovjetunióban.
A szansou, más néven a szanta is puszta kézzel vívott harcművészet és küzdősport, csak épp kínai eredetű, a kínai rendőrök és katonák kiképzési programjának is részét képezi. A modern változat különféle kínai harcművészetek, a kínai birkózás és a nyugati ökölvívás egyes elemeit ötvözi. A küzdelmek nyitott, emelt páston folynak. Mind három sportág hatással volt az eurázsiai küzdősportokra.
A szerző újságíró.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. júniusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
