Tizedik országként csatlakozott Belarusz a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) a júliusi asztanai csúcstalálkozón. Az eurázsiai gazdasági, politikai és biztonsági együttműködési szervezetet 2001-en alapította Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán. India és Pakisztán 2017-ben, Irán pedig 2023-ban csatlakozott az SCO-hoz, amely földrajzi kiterjedését és lakosságát tekintve a világ legnagyobb regionális szervezete. Jelentőségét jól mutatja, hogy Eurázsia területének mintegy hatvan százalékát, és a világ népességének több mint 40 százalékát adja. Tíz teljesjogú tagja mellett az SCO-nak tizennégy dialógus partnere van és egy megfigyelő tagja.
A szervezet júliusi bővülésének alkalmából a Belarusz Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége csütörtökön szűkkörű tájékoztatót tartott, ahol a tagországok és partnerországok misszióvezetői mellett az Eurázsia Központ és az Eurázsia magazin is képviseltette magát.
Megnyitó beszédében Uladzimir Ulakhovich belarusz nagykövet hangsúlyozta, az SCO-hoz való csatlakozás hatalmas lehetőséget jelent a nyitott, exportorientált belarusz gazdaságnak. Rámutatott, Belarusz ugyan méreteiben nem hasonlítható Kínához vagy Indiához, de mégis fontos eleme lesz a szervezetnek, többek közt azért, mert az SCO általa szó szerint belépett Európába.
Morteza Moradian iráni nagykövet a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés mellett érvelt, és bírálta az unilaterális világrendet.
Az SCO országainak gazdaságai kiemelkedő növekedést produkálnak – emelte ki Jevgenyij Sztanyiszlavov orosz nagykövet, aki szerint a tagság segíti Belarusz gazdaságának növekedését és erősíti a biztonságát. Mint mondta, az SCO-országok keresik az együttműködést mások mellett Magyarországgal is, és szükségesnek látják a különböző eurázsiai szervezetek közti összekapcsoltságot.
Asif Hussain Memon pakisztáni nagykövet szerint az SCO nagyon fontos fórum az eurázsiai érdekérvényesítésre. Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy október 15-16-án Iszlámábádban tartják a szervezet következő kormányfői csúcstalálkozóját.
Egy olyan turbulens időszakban, amikor a nemzetközi kapcsolatokban sérül a bizalom, kulcskérdés az SCO-hoz hasonló szervezetek működése – hívta fel a figyelmet Aybek Shakhavdinov üzbég nagykövet.
Tahir Taghizade azerbajdzsáni nagykövet felidézte, hogy országa 2016 óta az SCO dialógus partnere, ami azt jelenti, hogy osztja a szervezet céljait és elveit.
A kínai nagykövetség politikai osztályának vezetője, Wei Ruopeng hangsúlyozta, hogy a Belarusszal immár tíz tagúra bővült SCO a jövőben még jobban hozzá tud járulni a régió, valamint az egész világ fejlődéséhez és békéjéhez.
Prezentációjában Seremet Sándor, az Eurázsia Központ kutatója felhívta a figyelmet, hogy a különböző geopolitikai turbulenciák ellenére az SCO továbbra is stabilan működik, és hozzájárul a térség országai közti szoros gazdasági kapcsolatokhoz. Rámutatott, az SCO olyan diplomáciai platform, amely nem valamely irányban elfogult, hanem lehetővé teszi a közös érdekekre épülő együttműködést és párbeszédet. Seremet Sándor hangsúlyozta: az SCO az eurázsiai konnektivitás egyik forrása is, kulcsfontosságú a hozzájárulása a kínai Övezet és Út kezdeményezéshez (BRI).