Forrás: Shutterstock
Békés Márton
23/05/2023 07:00
A globális-neoliberális korszellem azonban az Egyesült Államok katonai hegemóniájával együtt hanyatlani kezdett, amelyet előbb az iraki, majd a csúfos afganisztáni kivonulás tett egyértelművé, és Kína gazdasági fölemelkedésével járt együtt, amelyet pedig a globális adatok mutatnak (Kínáé a világ második legnagyobb, ráadásul egyben a leggyorsabban növekvő gazdasága, amely egyedül termeli a világ GDP-jének közel ötödét). Emellett a 2020-as évek eleje óta egyre jobban körvonalazódik egy többpólusú világrend, amely a földrajzilag meghatározható nagyterek együttműködésén alapul és az egyeduralkodó „liberális nemzetközi rend” helyett a hozzájuk tartozó civilizációk sokféleségét hirdeti. Az egyébként is évtized óta érlelődő folyamatot a koronavírus-járvány elmélyítette, az orosz–ukrán háború nyomában járó nemzetközi átrendeződés pedig felgyorsította.
Az USA elveszett világhegemóniája után próbálja fenntartani legalább az Atlanti- és a Csendes-óceán térsége fölötti ellenőrzését s egyre szorosabban uralni Európát, eközben viszont az eurázsiai térség déli-keleti része szorosabban integrálódik egymással, és észrevehetően szerveződik a „globális Dél” is. Ennek megfelelően az USA vezette transzatlanti–pacific blokk (AUKUS, G7, EU, NATO, Quad) mellett kialakulni látszik egy eurázsiai pólus, amelyben az orosz–kínai tengely mellett – hol egyénileg, hol szövetkezve – több regionális középhatalom vesz részt (Irán, Pakisztán, Szaúd-Arábia Törökország), és e kettő mellett komolyan számba kell venni a déli féltekét is, olyan szereplőkkel, mint a regionális nagyhatalom India és szövetségesei (elsősorban Indonézia), valamint Latin-Amerika (különösen Brazília) és Afrika (leginkább Dél-Afrika). Felismerhető a tendencia, hogy a két utóbbi csoportosulást a változó összetételű bilaterális megállapodásokon kívül számos nemzetközi fórum, infrastrukturális beruházás és kezdeményezés is integrálja (BRICS, Eurázsiai Gazdasági Unió, Övezet és Út, Shanghaji Együttműködés Szervezete). A világgazdaság súlypontja ráadásul egyértelműen Ázsia felé tolódik, amely földrajzilag-gazdaságilag korrelál a globális Déllel, ahol a bolygó lakosainak fele él, akik a világ gazdasági növekedésének több mint felét adják.
A Napóleon utáni, szűken vett európai és a 20. századi kétpólusú poszteurópai világrend helyébe most egy valóban az egész világot átfogó rend lép, amely ennek megfelelően nem egy vagy két, hanem többpólusú lesz, a világszellem pedig a tézis és a rákövetkező antitézis után eljut a szintézishez, azaz a különféle civilizációkat integráló nagyterek együttműködéséig.
Mindennek jelei jól láthatók: az ENSZ BT öt állandó tagja közül kettő, Oroszország és Kína az eurázsiai nagytér része; a G20-országcsoport kétharmada (eur)ázsiai és/vagy a globális Délhez tartozó ország, jelenlegi trojkáját Indonézia, India és Brazília adja. A Brazília, India, Indonézia, Kína, Mexikó, Oroszország és Törökország által képzett „feltörekvő országok”, azaz E7-ek gazdaságának fejlődési üteme immár lehagyta a G7-ekét. A Sanghaji Együttműködésben résztvevő kilenc ország (India, Irán, Kína, négy közép-ázsiai állam, Oroszország és Pakisztán) a Föld szárazföldi területeinek 23 százalékát, lakosságának közel felét és a világ GDP-jének negyedét adja. Eurázsia és a globális Dél közös fórumának számít a BRICS-csoport, azaz a Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika közötti kooperáció, amely a Föld szárazföldi területének 26,7 és a bolygó lakosságának 42 százalékát tömöríti, valamint a világ GDP-jének több mint negyedét adja. Népszerűségét mutatja, hogy bejelentette csatlakozási szándékát Argentína és Irán, de komolyan felmerült Egyiptom, Indonézia, Szaúd-Arábia és Törökország társulása is.
A világrend átalakulásának eminens jele az is, hogy féltucatnyi kihívás éri a dollár hegemóniáját, hogy legalább a kétoldalú elszámolásokban és az eurázsiai belkereskedelemben lecseréljék: India rúpiaalapú ellentételezést ösztönöz, a BRICS Fejlesztési Bank a nemzeti valutákat részesíti előnyben, az orosz–kínai kereskedelem 70 százalékban már most is kikerüli az amerikai fizetőeszközt, de Kína és Brazília között is hasonló egyezség formálódik.
A 19. és a 20. századi nemzetközi berendezkedések egyoldalú katonai és nemzetközi jogi konstrukciók voltak, a 21. századi világrendszerváltás, vagyis a hanyatló régi helyébe lépő új világrend kulcsszavai viszont a civilizációk sokfélesége, az államok szuverenitása és az előbbieket integráló nagyterek együttműködése lesz.
A szerző történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/II. számában jelent meg.
