Fotó: Hegedüs Róbert
Scheffer Joakim
06/09/2024 22:00
Magyarország hosszú idő után újra embert küld az űrbe. Hogyan jutottunk idáig?
Magyarország, a magyar tudóstársadalom az egyik alapítója az űrtevékenység tudományterületének. Ezt tanúsítja az is, hogy Kármán Tódorról nevezték el a világűr határát, a Kármán-vonalat. Emellett Bay Zoltán, Simonyi Károly és társaik a világon másodszor, és Európában először mérték meg sikeresen a Föld és a Hold távolságát radarjel segítségével. Abban abszolút elsők voltunk, hogy e mérésnek a kapcsán ők fejlesztették ki a korrelációs vételtechnikát, ami a mai napig a rádiócsillagászat és a hírközlési elmélet egyik alapja. Ez a bizonyos Hold-radar-kísérlet 1946-ban történt, onnantól kezdve pedig egy fokozódó űrtevékenységről beszélhettünk Magyarországon, melynek a kommunizmus éveiben az Interkozmosz adta a kereteit. Ennek volt köszönhető az is, hogy 1980-ban Magyarország lett a hetedik nemzet, amely Farkas Bertalan személyében űrhajóst adott a világ közösségének. Ez óriási szó, hiszen habár már 8 milliárdan vagyunk a Földön, még a hétszázat sem lépi át a valaha élt összes űrhajós száma, ide sorolva a kozmonautákat, asztronautákat és a tajkonautákat (az orosz, amerikai és kínai űrhajósokat – a szerk.). Ez tehát egy nagyon elit klub. A Szovjetunió öszszeomlását követően Magyarországot elsőként hívták meg a régióból az Európai Űrügynökségbe (ESA), de sajnos éveket kellett várni, mire végre aztán 2015-ben teljes jogú taggá vált az ország. Hozzáteszem, hogy addig sem tétlenkedtek a magyar szakemberek, az ESA partnereként rengeteg programban vettek részt. 2018-ban aztán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vette át a terület koordinálását, azóta pedig ténylegesen felfokozódott a magyar űrtevékenység szerepe, valamint a figyelem is, ami övezi. Ez természetesen nem független attól, hogy a KKM és a diplomaták egész hálózata nagyon hatékonyan képviseli a nemzetközi együttműködés ezen területén hazánkat. 2021-ben megalkottuk az ország első űrstratégáját, amelyben lefektettük a fejlesztési irányokat: definiáltunk olyan zászlóshajó-projekteket, amelyek ténylegesen katalizálni tudják egy egész tudományos közösség életét. Az egyik zászlóshajó-projekt pedig az volt, hogy Magyarország nemzeti kutatóűrhajós-program keretein belül visszatérjen az emberes űrrepülés világába.
Az űrtevékenység ugyanakkor nem merül ki abban, hogy űrhajósokat küldünk a világűrbe, sokkal szerteágazóbb területről van szó.
Az űrtevékenységre mára szolgáltatások sora épült rá. Azok a műholdflották, akár megakonstellációk, mint amilyen például a Starlink, olyan földmegfigyelési, kommunikációs, navigációs és egyéb globális szolgáltatásokat nyújtanak, amire egy egész világgazdaság épül. Ezen felül biztonságpolitikailag egy óriási jelentségű szektorról van szó. Ez egy úgynevezett „dual use”, kettős felhasználású terület, azaz békés, tudományos, de katonai célokra is fel lehet használni. Mindezeket figyelembe véve tehát egy szuverenitási kérdés is, hogy egy-egy ország vagy országok szövetsége, mint amilyen az Európai Unió, hogyan és miként képzeli el a saját kompetenciáit. A szektor jelentősége már túlmutat azon, hogy kizárólag a természettudományok, vagy a mérnöki terület legyen érdekelt benne. Egy teljesen új jogi, gazdasági, biztonságpolitikai, adott esetben pedig diplomáciai tér épült fel az elmúlt évtizedekben. Ez a multidiszciplináris jelleg az, ami az egyébként nagyon innovatív magyar újdonságban, a UniSpace programban is megnyilvánul. 2022-ben tizenhét magyar felsőoktatási intézményben indult el egy három és fél éves, négy tudományterületre kiterjedő interdiszciplináris űrtudományi szakirányú továbbképzés, az intézmények száma pedig éppen az elmúlt hetekben bővült huszonegyre. Ez önmagában nem ad diplomát, alap- illetve mesterfokú végzettséggel lehet jelentkezni, ugyanakkor nagyon széles látókörű ismereteket biztosít a hallgatók számára a természettudományoktól kezdve, a mérnöki és informatikai, orvosi tudományokon át a társadalomtudományi területekig. Már az első évfolyam is nagy sikerrel végzett, több mint hetven diák a különféle tudományterületeken, ősztől pedig angol nyelven folytatódik a képzés, annak érdekében, hogy a nemzetközi tér felé is nyissunk, nemcsak a hallgatók, de adott esetben az oktatási oldal számára is.
Júliusban indult el Magyarország soros uniós elnöksége, amely a versenyképességet helyezi a fókuszba. Az űrtevékenység egy olyan terület, ami a versenyképesség szempontjából kritikus fontosságú. Milyen tervei vannak ezen területen a magyar elnökségnek?
Nagyon fontos és komoly kérdés, hogy az Európai Unió Űrprogram-ügynöksége (EUSPA) hogyan képzeli el az európai űrszektor fejlesztését. A magyar soros elnökség egyik kiemelt területe a versenyképesség növelése, ebből a szempontból pedig elkeserítő belegondolni, hogy az Európai Unió az űrtevékenység, vagy az innováció tekintetében a dobogón sincs, ha a világ nagyhatalmait vesszük figyelembe. Az uniónak nincs űrhajó-képessége. Amennyiben európai embert akarunk feljuttatni a Kármán-vonal fölé, akkor három másik, Európán kívüli szereplőhöz kell fordulnunk. Indiának a közeljövőben a tervek szerint lesz személyszállításra alkalmas űrhajója; Európa esetében ez tervben sincs. Vannak ugyanakkor olyan aspektusok, amelyekben az EU nagyon is jól áll, ilyen például a földmegfigyelési program, vagy a Galileo műholdas navigációs rendszer, amely a legjobbak közé tartozik. Ezek fontos dolgok, hiszen ingyenesen elérhető szolgáltatásokat biztosítanak az unió tagállamainak. Tehát többféle szempontból lehet értékelni a versenyképességet, de be kell látnunk, hogy vannak területek, amikben fejlődnünk kell. Az előző Európai Bizottságban Thierry Breton felügyelte a területet, nagyon komoly hangsúlyt fektetett egy regulációs, rendeleti szintű jogszabályi környezet kialakítására, ez a European Space Law, aminek megvitatása még előttünk álló feladat. Reméljük, hogy a magyar elnökség során eljutunk oda, hogy a tagállamok véleményezni tudják a javaslat szövegét. Egy dolog azonban biztos: pénz nélkül egy ilyen magas tudású, magas hozzáadott értékkel rendelkező szektorban nem lehet labdába rúgni. Jelenleg az Európai Unió ebből a szempontból rendkívüli lemaradásban van: az Egyesült Államok költségvetéséből a NASA 2024-ben 24-25 milliárd dollárt kap, további 30 milliárd dollárt pedig a Space Force, a fegyveres erők űrkutatási szolgálata. Hol áll az Európai Unió ehhez képest? A 2021-2027-es költségvetési ciklusban 15 milliárd eurót fordítanak a különböző, űrtevékenységgel kapcsolatos ágazatokra. A különbség tehát drámai. Ingyen ebéd már pedig nincs. Ez egy „technikai sport”, akárcsak a Forma–1: ha sikeresek akarunk lenni, akkor a zsebünkbe kell nyúlni. Az ESA szerint a megtérülési arány 1:6, vagy akár 1:7 is lehet, amennyiben jól fektetünk be. Ehhez pedig valós tudásra, valós képességekre van szükség, nem elég a nagy álmok definiálása. Itt jön a képbe egy újabb szempont, az agyelszívás jelensége, ami Európát e tekintetben rendkívüli mértékben sújtja: részben az Egyesült Államok felé, részben pedig Ázsia országai felé, a képzett munkaerő kiáramlik. Ennek oka, hogy olyan fejlett projekteken tudnak dolgozni, amelyeken Európában jelenleg nincs esélyük. Ezzel is fel kell vennünk a versenyt, tehát élvonalbeli, versenyképes projekteket kell indítani az Európai Unióban, mert az agyelszívás megfordítható. Valaha Európa volt az innováció hazája, azonban ez most már nem így van.
Mint minden tudományterület esetében, így az űrtevékenység kapcsán is kiemelten fontos a konnektivitás, az országok közötti együttműködés. Mekkora veszélynek van ez kitéve napjainkban?
Óriási probléma, hogy a konnektivitás helyett a szétválasztás, azaz „decoupling” irányába mentünk el. Ennek a geopolitikai feszültségekből adódó furcsa logikának a következménye, hogy mostanra odáig süllyedtünk, hogy orosz tudósokat tudományos szaklapokból visszautasítanak. Ez pedig egy olyan korban történik, amikor az emberiségre olyan globális kihívások leselkednek, melyeket csak közös emberi tudással lehet megoldani. Hogyha eljutunk odáig, hogy geopolitikai tenziók és politikai döntések miatt a tudósok nem konzultálnak egymással, annak az lesz a következménye, hogy elveszítjük a lehetőségét ezen problémák időben történő megoldásának. És itt a hangsúly az időn van. Jelenleg azt látjuk, hogy ez a kommunikáció megszakadni látszik a világ különböző területei között rövidlátó politikai és esetleg gazdaságinak hitt érdekek miatt. A magyar elnökségnek ez is kitüntetett feladata, hogy nyitva hagyja vagy kinyissa azokat a diplomáciai kommunikációs csatornákat, amiket soha nem is lett volna szabad bezárni.
Sokszor felmerül kritikaként, hogy egy Magyarország méretű országnak nem kellene az űrtevékenységbe fektetnie, úgysem térül meg. Milyen választ lehet adni ezekre a bírálatokra?
Az űrstratégiában pont azokat az irányokat igyekeztünk feltüntetni, amik mutatják, hogy mi nem leszünk soha űrnagyhatalom. Aki ezt mondja, az téved. De vannak olyan lehetőségeink, olyan területek, amelyekben kulcspozícióba tudunk kerülni. Műszerfejlesztések, különböző kutatási irányok, tudományos eredmények – elég csak a tavalyi évre gondolnunk, amikor két magyar Nobel-díjast is avathattunk Karikó Katalin és Krausz Ferenc személyében. Ez is azt mutatja, hogy vannak olyan területek, ahol lényeges, hogy ott vagyunk. Egy akkora országnak, mint Magyarország reálisan kell értékelnie a szerepét, sem túlértékelni, sem alábecsülni nem szabad. Ez azt jelenti, hogy bár nem vagyunk nagyhatalom, de kulcspozícióban tudunk lenni diplomáciailag és tudományosan is. Ezt a kulcspozíciót kishitűségből elhibázni, elengedni bűn lenne. Ezen a területen minden egyes kormányzatnak az a felelőssége, hogy túlnézzen, túllépjen önmagán, a választási ciklusokon, adott esetben a költségvetési ciklusokon. Ez nagy probléma az Európai Unióban, de az Egyesült Államokban is. Kínában vagy Oroszországban ez másképp működik, ott ambiciózus célokat jelölnek ki, amelyekhez forrásokat, költségvetést, apparátust, szervezetet, szükséges emberi erőforrást rendelnek. Nyilván a társadalmi berendezkedés is eltérő, de az űrtevékenység tipikusan egy olyan terület, ahol nem lehet választási kampánytól választási kampányig gondolkodni. A Szaturnuszhoz vagy a Jupiterhez küldött uniós missziók húsz-huszonöt évet ölelnek át. Ez azt jelenti, hogy tudósok generációi dolgoznak rajtuk. Amikor a világűrről beszélünk nem a cipőnk orrát nézzük, hanem felfelé tekintünk, a csillagokba.
A szerző az Eurázsia szerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. szeptemberi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
