Fotó: AFP/Punit Paranjpe
Eurázsia
05/02/2024 06:00
A Guancha portálon megjelent tanulmány szerint India hosszú évek óta a „foglalkoztatás nélküli növekedés” dilemmájával szembesül. A gyártásfejlesztési stratégia megvalósítása érdekében a kormány egy sor kezdeményezést indított, és elért némi előrelépést a mobiltelefonok, a játékok és a feldolgozóipar egyéb területein, de még nem értek el áttörést a gyártásfejlesztés terén – derül ki a Makronóm Blog szemléjéből.
Bár alacsony az ottani munkaerőköltség, a feldolgozóipar fejlődése nemcsak a bérektől és a földáraktól függ, hanem a jó infrastruktúrától, a fejlett ipari támogatástól és a képzett, illetve magasan képzett munkaerőtől is. Emiatt India a végtermék árában csak korlátozottan tudja megjeleníteni a munkaerőköltség-előnyét. Bár India a világ legnépesebb országává vált, a lakosság átlagos iskolázottsági szintje nem magas, a munkaerő minősége alacsony. Az ország munkaerejének mintegy 47,5 százalékát a mezőgazdaságban foglalkoztatják, és a fiatalok nagy része rendkívül alacsony termelékenységű munkakörökben dolgozik.
A feldolgozóipar fejlesztéséhez a föld, a munkaerő és a tőke szoros kombinációja szükséges. A stagnáló munkaügyi és földjogi reformok, az instabil kormányzati politikák, a vállalkozások gyakori zaklatása az adóhivatal részéről, a kormányzati jóváhagyások késedelme, mind elriasztja a külföldi beruházókat – írták.
Indiában nincs meg az a gyártási ökoszisztéma, amely Kína gazdasági növekedésének az egyik fő mozgatórugója volt, ahol a feldolgozóipari termékek Tier-1 vagy Tier-2 beszállítói gyakran agilis helyi kis- és középvállalkozások (kkv-k). Indiának gyenge a kkv-s gyártási bázisa és hiányos az ellátási lánca, azaz a rendszerből jobbára hiányzik a rugalmas, minőségi termékeket gyártani képes, motivált kkv-ökoszisztéma.
Az elemzés összegzése szerint Indiának nemcsak az infrastrukturális létesítmények, a logisztika, a munkaerő minősége, az üzleti környezet és egyéb szempontok további fejlesztésére lesz szüksége, hanem a gazdasági reformok előmozdítására, a foglalkoztatási rendszer javítására és a földszerzés nehézségeinek csökkentésére is.
Ma, amikor a globális Dél érdekképviselete továbbra is erősen függ az indiai–kínai kapcsolatok alakulásától, érdemes áttekinteni, mi vezetett a „bandungi pillanathoz”, és min múlhat a hasonló „együttállás” a jövőben.
Az 1955-ös bandungi konferencia sok, máig ható tanulsággal bír, ám az egyik legérdekesebb közülük India és Kína kapcsolatát érinti. A találkozó – Sukarno akkori indonéz elnök szavai nyomán – úgy vonult be a történelembe, mint „a színesbőrű népek első, kontinenseken átívelő konferenciája”, jelentősége azonban még ezen is túlmutat. Bandung ugyanis példa arra, hogy Kína és India együttműködése még a legkiélezettebb nagyhatalmi versengés idején is képes felerősíteni a „harmadik világ” hangját. Ma, amikor a globális Dél érdekképviselete továbbra is erősen függ az indiai–kínai kapcsolatok alakulásától, érdemes áttekinteni, mi vezetett a „bandungi pillanathoz”, és min múlhat a hasonló együttállás a jövőben.