Fotó: Gyűjtőmunka közben: Memet Uszein, Memed Husein özbeg dalokat énekel dombra-kísérettel (Kabul, 1937)
06/08/2024 22:00
Százhuszonkét évvel ezelőtt, 1902. október 28-án született Ligeti Lajos, aki nem csak a magyar keletkutatás talán legbefolyásosabb 20. századi alakja volt, de az egész magyar tudományos közélet meghatározó szereplője is.
Egyszerű, iparos családban született Balassagyarmaton, apja csizmadia volt. Tehetsége, szorgalma már korán nyilvánvalóvá vált, 1921-ben kitűnően érettségizett, és egyik tanárának ajánlásával felvételizett az Eötvös József Collegiumba, ahova gond nélkül fel is vették.
Kollégiumi évei alatt ismerte meg Gombocz Zoltánt, aki két évvel korábban került fel Budapestre Kolozsvárról, ahol az altajisztika professzora volt. Először franci át tanult nála, de hamarosan beiratkozott Gombocz más óráira is, és végül ő lett a fiatal Ligeti számára az egyik meghatározó oktató, akitől a magyar szókészlet története mellett kutatói attitűdöt is tanult. Ligeti klasszika-filológiából tette le tanári vizsgáit, de 1925-ben már turkológiából doktorált, melléktárgyai a magyar nyelvészet, a mandzsu és kínai voltak. A turkológiában Németh Gyula volt a mestere, míg a kelet-ázsiai nyelveket Pröhle Vilmostól tanulta. A kitüntetéssel végzett doktori vizsgái után meg pályázott és elnyert egy hároméves párizsi ösztöndíjat a Sorbonne-ra. Az ott szerzett tudás és tapasztalat meghatározó lett tudományos pályáján is.
Hazatért és rövid ideig az Eötvös Collegiumban tanított, de a fiatal orientalisták már akkor sem jutottak könnyen álláshoz itthon. Nehezen, de szerzett támogatást ahhoz, hogy az általa kutatott népek és nyelvek vidéké re utazhasson. A politikai környezet nem tette lehetővé, hogy a korabeli Magyarországról egy kutató az akkor már majd egy évtizede szovjet befolyás alatt álló Mongol Nép köztársaságba utazzon, ezért 1928-ban Kínába hajózott, és három évet töltött a Góbitól délre eső Belső-Mongóliában, illetve Mandzsúriában kutatta a buddhizmust, valamint az akkor még alig feltárt mongol nyelveket, mint a harcsint, csahart, tümetet és dahúrt.
Ott szerzett élményeiről, tapasztalatairól az Akadémia számára tudományos közleményt (Rapport préliminaire d'un voyage d'exploration fait en Mongolie chinoise 1928 1931), az érdeklődő szélesebb közönség számára máig hivatkozott alapművet (Sárga istenek Sárga emberek – 1934) is írt. Az ezen az úton általa gyűjtött kéziratok, fanyoma tok az MTA Keleti Gyűjteményét gazdagítják, a mongol és mandzsu gyűjtemény meghatározó részét képezik.
Ligeti később még két hosszabb terepmunkát végzett. Afganisztánba és Perzsiába utazott 1936–1937-ben, azzal a céllal, hogy archaikus mongol nyelvekről gyűjtsön adatokat. Perzsiából perzsa és arab nyelvű kéziratokat hozott, Afganisztánban pedig az akkorra már eltűntnek hitt mongol nyelvről gyűjtött páratlan anyagokat. 1940-ben Japánba utazott, ahol Tokióban és Kiotóban az ott fellelhető belső-ázsiai anyagokat tanulmányozta, és értékes gyűjteményt állított össze mongol, dzsürcsi, valamint tibeti kéziratokból. Az Is meretlen Belső-Ázsia című munkája 1940-ben jelent meg, amelyben tudományos alapossággal, de közérthető formában nyújtott fontos ismereteket az érdeklődők számára.
A részletes és teljes életrajz ITT olvasható.
