Fotó: iStock
Terján Nóra
05/09/2023 13:38
– Az első világháború végéig működő Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet 1916 végén alakult. Közel száz évvel később, 2013 decemberében megnyitotta kapuit az isztambuli Magyar Kulturális Központ. A magyarok iránti szimpátia erős a török társadalomban: hogyan alakult ez a kapcsolat, és hogyan álltak nekia munkának?
– Tíz évvel ezelőtt azt mondtam, hogy a hátrafelé nyilazó őseinknél többet szeretnénk megmutatni: úgy gondolom, hogy sikerült. A szimpátia pozitív dolog, de sekélyes, hiszen ha megkérdezünk valakit Magyarországról, annyit fog tudni, hogy baráti ország: azt már nem, hogy Európában van, az Európai Unió tagja és Budapest a fővárosa. Ennek a tudásnak az elmélyítése volt az elsődleges célunk. Sokan feltételezik, miután Magyarisztánnak isztán a vége, hogy muszlim országról van szó. Van tennivaló! Az oszmán korban háromszáz évig háborúztunk, ebből százötvenet oszmán uralom alatt élt a magyar lakosság egy része, ugyanakkor van egy ennél sokkal mélyebb, a magyar őstörténet közép-ázsiai időkre visszamenő kapcsolat a két nemzet között, ami a politikát és kulturális közeget a mai napig befolyásolja. A XIX. században sok száz évnyi háborúskodás után főleg az oroszok elleni összefogás jegyében egymásra talál a magyar és a török nép, és az első világháborúban már szövetségesként harcol az osztrák-magyar monarchia és az Oszmán Birodalom. Kettősség jellemzi tehát a kapcsolatunkat, és a barátivá váló viszony továbbélését látjuk a hidegháború után is. Az '50-es évektől minimális a kapcsolat a két ország között, hiszen két különböző politikai blokkba kerül, a '90-es évektől viszont ismét feléled a régi hagyomány, amely azóta is fejlődik.
–Az Egri csillagok könyv- vagy filmélménye, vagy az olyan gyerekdalok, mint a Gólya, Gólya, Gilice sokunkban élnek a mai napig. Ezek a sebek mára begyógyultak?
– Mindkét országnak megvannak a maga történelmi sebei, amiket meg kell élni. Egyedi eset, hogy két „ősellenség” baráti országgá változott, ám ettől függetlenül, ahogyan mi külföldön figyelembe vesszük az adott ország sajátosságait és érzékenységeit, nekik is tiszteletben kell tartani azt, hogy Nándorfehérvár ostromától egészen Buda visszavételéig, számos olyan történelmi pillanat volt, ami a magyar nemzet kialakulásában is fontos. Mi magyarok sosem fogjuk ezeket az évszázadokat békés egymás mellett élésként látni, a törököknek pedig megvan a joguk arra, hogy Mohács diadalként maradjon fenn a történelemkönyveikben. Vannak kibékíthetetlen ellentéteink, ezekről viszont némi megértéssel igenis lehet beszélgetni.
– Mi érdekes török szemmel?
– Törökország hatalmas ország, nyolcvanöt millió lakossal. Az, hogy mit ismernek vagy mit szeretnek, régiófüggő. A közel húszmilliós Isztambulban szinte mindenféle kulturális tartalommal meg lehet és meg is kell jelenni, egy közép-, vagy egy kelet-törökországi városban viszont korlátozottak a lehetőségeink. Más az érdeklődési kör a vallási különbségek miatt, mások az ünnepeink, a szokásaink… Egy közép-kelet-ázsiai, alapvetően vallásos régióba például nem lehet olyan kortárs táncot vinni, ahol viszonylag kevés ruhában jelennek meg a táncosok: hiába művészeti produkció, ott ez nem elfogadható. Magyar népzenével vagy néptánccal is nehéz nézőket vonzani vidéken, mert egyszerűen más a táncról és zenéről alkotott elképzelésük az ott élőknek. Isztambul mai valója is egy kicsit csalóka, mert noha multikultinak mondhatjuk, de lakosságát tekintve egy kilencvenkilenc százalékban muszlim város. A XX. század elején azonban népességének több mint a fele nem muszlim volt, és a mai napig megmaradt a város Földközi-tengeri, kereskedelmi attitűdje. Snétberger Ferenc például évekkel ezelőtt az itteni olasz zsidó közösség zsinagógájában lépett fel: nagyszerűen működött az előadás a szinte történelmi közegben. Isztambulban sokkal tágabbak a lehetőségek, hiszen ez az ország kulturális, gazdasági központja: egészen egyedi dolog Törökországban, hogy gyakorlatilag kétfejű.
– Vannak a török átlagember számára híres magyarok?
– Hívószavak vannak: Puskás a legerősebb márkánk, de őt inkább az idősebb generáció ismeri. Jelenleg Szalai Attila a legismertebb magyar egy átlagos török számára, hiszen ő most a Fenerbahçe játékosa – több tízmillióan tudnak róla. Próbálunk nem olyan, kész anyagokat kihozni, amelyek Berlintől New Yorkig utaztathatók, hanem kifejezetten a két ország történeti, építészeti, művészeti kapcsolataira reflektáló tárlatot és projekteket létrehozni, amiről azt gondoljuk, hogy jobban fel tudják kelteni az emberek figyelmét. Jelenlegi kiállításunk egy magyar származású építészről, Hadi Sándorról szól, akinek több jelentős épülete van Isztambulban. Az ilyesmi mozgatja meg leginkább az itteni, nyitott közönséget. Adanába, a tavaszi földrengéshez közel fekvő nagyvárosba tavaly erdélyi népzenét vittük: ennek sikere megmutatta, hogy érdemes kísérletezni olyan műfajokkal is, amiről azt hinnénk, nem biztos, hogy telitalálat lehet. Bármi okozhat meglepetést! A Kaláka már kétszer is fellépett, és jó volt látni, mennyire nyitottak voltak rá az egyébként költészet rajongó törökök. Megbecsülik a klasszikus magyar filmet is: Szabó István és Tarr Béla a gyakran szerepel török fesztiválok zsűrijében és óriási rajongótáboruk van a fiatalok körében. A magyar film jó cégér, ezért sok filmes programunk van különböző városokban, amelyek teltházzal mennek. Vissza kell nyúlnunk a török-magyar történelmi kapcsolatokhoz, hogy megértsük egy-egy ilyen siker hátterét: az ötvenes-hatvanas években, amikor el volt zárva egymástól a két ország, alapvetően a filmek tudtak eljutni – akár tízmilliókhoz. Az itteni néplélek megértése fontos ahhoz, hogy tudjuk, hogy mi az, amivel érdemes próbálkozni.
– Hogyan lehet nyitni a fiatalabb nemzedék felé?
– Programokkal és oktatási lehetőségekkel. Csak török diákoknak kétszáz hely van fenntartva a népszerű Stipendium Hungaricum ösztöndíj rendszerben. Propagáljuk, ahol lehet, a magyarországi felsőoktatási lehetőségekkel együtt. Hiszek abban, hogy életre szóló kapocs lehet egy ember és egy ország között, ha egy vagy akár több évet eltölt ott egyetemistaként. Amikor hazatér, nem fogja elfelejteni a tanultakat és pozitív élményeket. Ezek az oktatási kapcsolatok a jövőre nézve kifizetődők de azt hozzá kell tenni, hogy Isztambul mérete dacára a más kultúrát fogyasztók száma rendkívül behatárolt, a teljes lakossághoz képest elenyésző. Az intézetek ugyanazt a pár tíz-százezer embert célozzák a programjaikkal, akik nyitottak másfajta kultúrákra, akiket meg tudunk győzni arról is, hogy turistaként látogassanak el Magyarországra, a gyereküket küldjék oda egyetemre, vagy kóstolják meg a magyar ételeket és borokat, ha már ott vannak. Az alkoholfogyasztás általában is visszás kérdés, vidéken teljesen elképzelhetetlen, hogy egy programon alkoholt adjunk. Nehéz pályán mozgunk, hiszen nagyon szűk a befogadó kör. Sokan egyszerűen nem érdeklődnek egy másik ország kultúrája iránt, főleg olyan országé iránt, ami nem muszlim. A kulturális különbségek mellett a távolságok is nehezítik a dolgunkat: az intézetünk az európai oldalon, az Aranyszarv csücskében van, ahova Isztambul ázsiai oldaláról csúcsforgalomban négy óra lenne átjutni. Ez a szép része a munkánknak, hogy ezeket, ezekre a kérdésekre megoldást találjunk.
– Milyen tervei vannak a kulturális központnak?
– Távozásom után a kulturális évad keretében erőteljes magyar megjelenéssel számolunk ez év végétől a jövő esztendő végéig, ami egyben felvezetése a Petőfi Emlékévnek is. Petőfi teljes életművének török fordítása az elmúlt évtizedekben ez nem valósult még meg, pedig a nagy vers- és irodalom fogyasztó törökök szeretik és ismerik Petőfit. Jövőre pontosan száz programot tervezünk, mivel az októberben száz éve megalakult Török Köztársaság első nemzetközi barátsági szerződését Magyarországgal kötötte ezerkilencszázhuszonhárom decemberében. Száz év, száz program. Remélem, hogy az intézet megerősíti a helyét, amit az elmúlt évtizedben kitaposott magának, a következő évtizedekben pedig ez az építkezés folyik tovább.
