A Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) rendezvénye a kínai Huaihua városában (Fotó: AFP/Xinhua/Yu Chunsheng)
Szakáli Máté
05/09/2023 22:30
A multilateralizmus válságban van. A krízis a 164 tagállammal rendelkező Kereskedelmi Világszervezet (WTO) működésében nyilvánul meg a legerőteljesebben: a szervezet három alapfunkciója közül kettőt jelenleg alig tud ellátni. A WTO kereskedelmi szabályainak reformja nem történt meg, a szervezet bírósága pedig – Washington vétói miatt – határozatképtelen.
A WTO-t sújtó válságra válaszul a politikai döntéshozók Kelet-Ázsiában is a kétoldalú kapcsolatépítésre és a regionalizmusra építő kereskedelemirányításba kezdtek, preferenciális kereskedelmi megállapodások formájában.
A szabadkereskedelmi megállapodásokra történő összpontosítás azonban elhomályosítja azt a tényt, hogy az államoknak egy másik fontos eszköz is rendelkezésükre áll a gazdasági együttműködés és integráció előmozdítására a WTO rendszerén belül: a plurilateralizmus (a WTO értelmezésében önkéntes multilateralizmus). A plurilaterális kezdeményezések jellemzően köztes tagkörűek, ágazati jellegűek és mélyrehatóak. Konkrét gazdasági ágazatokkal, például környezetvédelmi termékekkel és szolgáltatásokkal, vagy gazdasági jelenségekkel, például az e-kereskedelemmel foglalkoznak.
A plurilaterális kezdeményezések három fő előnye közül az első, hogy lehetővé tehetik az adott kérdésben kevéssé érdekelt WTO-tagok számára, hogy a javaslat blokkolása helyett inkább kimaradjanak, megkönnyítve a konszenzus elrését. A plurilateralizmus emellett lehetővé teheti a hasonló preferenciákkal rendelkező államok számára, hogy egymás hátrányos helyzetbe hozása nélkül működjenek együtt és haladjanak a maximális hatékonyság felé. A harmadik előny: a plurilaterális kezdeményezésekben részt vevő államok nagyobb száma csökkenti a kereskedelem káros, a gazdasági hatékonyság hiányosságait állandósító eltérítésének kockázatát.
A plurilateralizmus ugyanakkor költségekkel is jár. Ezek a kezdeményezések tovább csökkentik a multilateralizmus iránti érdeklődést. Háttérbe szorulhatnak a fejlődő országok is, a nagyobb gazdaságok ugyanis kisajátíthatják a közös szabályok és szabályozási megközelítések meghatározását a feltörekvő és húzóágazatokban.
A kelet-ázsiai politikai döntéshozóknak ennek megfelelően meg kell vizsgálniuk a zárt megaregionális szabadkereskedelmi megállapodások folytatásának költségeit és előnyeit, és fontolóra kell venniük a nyílt plurilaterális kezdeményezések eshetőségét. Ahhoz, hogy Kelet-Ázsia kiaknázhassa a plurilateralizmusban rejlő lehetőségeket, vezető szerepet kell vállalnia benne. A helyi vezetőknek időt, politikai tőkét és adminisztratív erőforrásokat kellene befektetniük a globális gazdasági kormányzásról szóló megbeszélések előmozdításába. Ki kellene választaniuk azon ágazatokat és szakpolitikai területeket, ahol a plurilaterális kezdeményezések a legnagyobb valószínűséggel egészítik ki a szabadkereskedelmi megállapodásaikat.
A jól kidolgozott plurilateralizmus érdemibb integrációt és gazdasági hatékonyságot biztosíthat a klasszikus szabadkereskedelmi, valamint megaregionális megállapodásokkal szemben. Utóbbiak eleve inkább bebetonozzák, mintsem áthidalják az egyes államok közötti gazdasági és politikai szakadékokat.
