Az egyezség értelmében az Emírségek partnere lesz az észak-afrikai ország nyugati részén található Rász al-Hikma régió fejlesztésében.
A megállapodást Ászim al-Gazzár egyiptomi lakásügyi miniszter, valamint az Egyesült Arab Emírségek befektetési minisztere, Mohammed al-Szuvajdi írta alá. Az egyezséget követő sajtótájékoztatón az egyiptomi miniszterelnök megköszönte „a két ország politikai vezetésének támogatását a projekt rekordidő alatt történő megvalósításában”. Musztafa Madbúli kifejtette, hogy a projekt magában foglalja szállodák és turisztikai üdülőhelyek, szórakoztató projektek, pénzügyi és üzleti övezet, valamint egy nemzetközi repülőtér létrehozását Matrúhtól délre.
Rámutatott, hogy Rász al-Hikma térségét minden területen integrált fejlesztésnek vetik alá, és arra számítanak, hogy ez évente mintegy 8 millió turista fog az országba vonzani. A projekt pénzügyi részleteivel kapcsolatban Madbúli két részről beszélt: „az első egy 35 milliárd dollár értékű közvetlen külföldi befektetés, amelyből Egyiptom két hónapon belül megkapja az első 15 milliárd dolláros kifizetést, amelyet egy második 20 milliárd dolláros kifizetés követ”.
Ebben a tekintetben rámutatott, hogy „az Egyesült Arab Emírségek a projekt végrehajtásának időszakában legalább 150 milliárd dollárt fog injektálni”. Hozzátette, hogy az egyiptomi állam projektből való részesedése körülbelül 35 százalék lesz.
Ünnepélyes keretek közt mutatták be pénteken Xi Jinping kínai elnök Kína kormányzásáról című könyve második kötetének magyar fordítását, amely az Eurázsia Központ gondozásában jelent meg. A magyar fordítás újabb mérföldkő a magyar–kínai kapcsolatok történetében.
Mintha Brüsszelben kicsit belebolondultak volna az eddigi öngyilkos stratégiába, és el akarnák vágni a kapcsolatokat Közép-Ázsiával is, de Magyarország tovább építi a gazdasági együttműködését a gyorsan fejlődő régióval - közölte Szijjártó Péter a magyar-kirgiz stratégiai tanács ülését követően.
Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A hírt maga Trump jelentette be csütörtökön, miután telefonon egyeztetett az orosz államfővel.