Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter és Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös találkozója Dzsiddában (Fotó: AFP/Szaúdi Külügyminisztérium)
László Dávid
29/09/2023 08:21
Hoszein Amirabdollahián volt az első iráni külügyminiszter, aki tíz év után augusztusban végre Rijádba látogatott. Útja olyan jól sikerült a szaúdi fővárosban, hogy a tervezetthez képest még egy napot ráhúzott a vizitre. Mi több, jelképes gesztusként maga Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös is fogadta; szűkszavú, de meleg hangú nyilatkozataikban az együttműködés további elmélyítésére tettek ígéretet. Miután az iráni diplomácia vezetője hazatért Teheránba, első dolga volt telefonon egyeztetni Wang Yi kínai külügyminiszterrel, aki örömmel üdvözölte, hogy a megkezdett folyamat jó irányba halad. Nem hiába, Pekingben alighanem legalább annyira szurkolnak, hogy a tető alá hozott béke tartós legyen, hiszen ez egyben a kínai diplomácia tesztje is.
Hogyan rúghattak egyáltalán labdába a hagyományosan amerikai, brit és francia, no meg újabban orosz befolyási övezetben a kínaiak? Nos, ennek egyik oka pontosan az, hogy a hosszú, de legalább annyira viharos múltra visszatekintő nyugatiakkal szemben Kína tiszta lappal indul. Nem terhelik őket keresztes hadjáratok, gyarmatosítás és vonalzóval rajzolt határok, no meg a „demokráciaexport” gyilkos háborúinak emléke. Nem játszották el hitelességüket, és nem képzelt erkölcsi magaslatról, hanem a kölcsönös tisztelet talajáról próbálják megoldani a problémákat. Ezt pedig a diplomáciában nagyra értékelik.
Másrészt Kína már olyan nagyhatalom, aminek nem lehet csak úgy legyinteni a véleményére. Peking nem csinál titkot belőle, hogy nem a világcsendőr szerepében akar tetszelegni, egyszerűen a geopolitikai és gazdasági érdekeit is a békés és stabil Közel-Kelet szolgálja. Már a történelmi selyemutak átszelték a térséget, a kínai áru túlnyomó része pedig most is erre jut el Európába, a nagyszabású Övezet és Út kezdeményezés pedig további óriási befektetéseket vonz. Kína és a Közel-Kelet kereskedelmi forgalma már 2021-ben közelítette a 260 milliárd dollárt, messze túlszárnyalva az amerikai és európai adatokat. 2005 és 2022 között több mint 273 milliárd dollár kínai befektetés érkezett a régióba. A térség kulcsszerepet tölt be a kínai gazdaság energiaéhségének csillapítására: legnagyobb olajexportőrük Szaúd-Arábia, a harmadik Irak, a negyedik Omán. Közben ők is bejelentkeztek a katari cseppfolyósított földgázért, idei megállapodásuk szerint 2050-ig évente négymillió tonna LNG-t vásárolnak. Ráadásul tavaly felmerült az ötlet, hogy az energiahordozókért példátlan módon ne amerikai dollárban, hanem kínai jüanban fizessenek.
Véget vethet ez az amerikai befolyásnak a Közel-Keleten? Azt azért aligha, de Peking soha nem is fogalmazott meg efféle célokat. Kína ugyan Dzsibutiban katonai bázist működtet, – egyébként ugyanitt az amerikaiaknak is van támaszpontja – és rendre felmerül, hogy az Egyesült Arab Emírségekben is építene egyet, az Egyesült Államok biztonsági szerepét nem akarja, és nem is tudja betölteni. A konfliktusokat fegyver helyett inkább diplomáciával kezelné. A szaúdi-iráni békével a Jement, Szíriát és Irakot is mérgező viszály megoldódhat, de legalábbis enyhülhet. Hátra van még a legkeményebb dió, az izraeli-palesztin rendezés. Xi Jinping idén már jelezte, kész ebben az ügyben is közvetíteni. Nyáron Mahmúd Abbász palesztin elnököt fogadta, nemrégiben pedig Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök erősítette meg, hogy ő is meghívást kapott. Utoljára Barack Obama idejében futottak neki komolyabban a tárgyalásoknak, így már az is nagy szó, hogy újra terítéken van a kérdés. Aztán ki tudja? Kevesebbért is járt már a Nobel-békedíj.
A szerző külpolitikai újságíró.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/szeptember-októberi számában jelent meg.
