Sulyok Tamás köztársasági elnök munkalátogatásra indul Japánba, azt követően pedig hivatalos látogatást tesz Vietnamban.
Kilép a konzervatív Népi Erő Pártjából (PPP) Dél-Korea korábbi elnöke, Yoon Suk-yeol. Az államfő ellen, aki tavaly decemberben rendkívüli állapotot próbált bevezetni, bírósági eljárás zajlik lázadás vádjával, ami akár halálbüntetést is vonhat maga után. Az országban június 3-án tartanak előrehozott elnökválasztást.
A több mint 5 ezer életet követelő, márciusi földrengés ismét ráirányította a nemzetközi figyelmet Mianmarra, az egykori Burmára. Szabó Gergely konfliktusövezetekbe járó amatőr fotós még a természeti katasztrófa előtt csatlakozott a dzsungelben a mianmari lázadókhoz, hogy bemutassa mindennapi harcaikat és életüket. Képriportja a polgárháború sújtotta országból.