„Kínáé az egyik legerősebb hang a globális békepárti többségben. Ma lehetőségem volt ismételten megköszönni mindazt, amit Kína eddig tett a béke érdekében Ukrajnában” – írta a Facebook-oldalán Szijjártó Péter a kínai nagykövettel folytatott tárgyalásai kapcsán.
„Mi támogatjuk a kínaiak béketervét, mert azzal emberéleteket lehet menteni, és ma Gong Tao kínai nagykövettel is egyetértettünk abban, hogy a béke iránti erőfeszítéseket tovább kell erősíteni” – tette hozzá.
„Kína és Magyarország az Övezet és Út kezdeményezés közös építésének példaképe. A kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök elve alapján a két ország úttörő szerepet játszik és számos újdonságot hoz az Övezet és Út kezdeményezés együttműködés közös építésébe” – írta Gong Tao kínai nagykövet az Eurázsia szeptemberi számában megjelent köszöntőjében. A diplomata beszédet tartott azon a konferencián is a hónap elején, amit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kínai Nagykövetséggel közösen tartott, az Övezet és Út kezdeményezés meghirdetésének tizedik, valamint a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 74. évfordulója alkalmából.
Nagy sikerrel zárta egyesült államokbeli turnéját a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), amely Milánó és Berlin után tavasszal Kínában folytatja koncertkörútját - tájékoztatta a zenekar az MTI-t.
A Magyar Állami Népi Együttes táncművészei is felléptek a világ egyik legnézettebb kulturális műsorában, a kínai Tavaszi Fesztivál Gálán.
A kínai külügyminiszterrel való találkozó a magyar kormány számára annál is inkább fontos, mert a kínai beruházások döntően járulhatnak hozzá a következő két-három év magyar gazdasági sikereihez - hangsúlyozta a Facebookra feltöltött videónyilatkozatában Orbán Viktor, azt követően, hogy szerdán Budapesten fogadta Vang Jit, a kínai diplomácia vezetőjét.
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.