Xi Jinping kínai elnök megjegyezte, hogy Lengyelország volt az egyik első ország, amely elismerte a Kínai Népköztársaságot, és elmondta, hogy a kétoldalú viszony folyamatosan fejlődik azóta, hogy a két ország 75 évvel ezelőtt diplomáciai kapcsolatokat létesített egymással – számolt be a Global Times.
Mióta Kína és Lengyelország nyolc évvel ezelőtt úgy döntött, hogy átfogó stratégiai partnerséggé emeli kapcsolatait, a két ország közötti kereskedelem és együttműködés számtalan területen elmélyült, ami a két nép javát szolgálja – tette hozzá.
Xi Jinping szerint „a kínai–lengyel kapcsolatok sikerének kulcsa az, hogy mindkét fél képes volt bölcsességet és erőt meríteni nemzeteik történelmi és kulturális hagyományaiból, és ragaszkodni a kétoldalú baráti kapcsolatok független fejlesztéséhez.”
Kína úgy döntött, hogy 15 napos egyoldalú vízummentességet vezet be a lengyel állampolgárok számára – jelentette be a kínai elnök.
Andrzej Duda lengyel elnök a találkozón kijelentette, hogy Lengyelország kész szorosabb együttműködést folytatni Kínával, a lengyel–kínai átfogó stratégiai partnerség továbbfejlesztését szorgalmazni, és pozitívan hozzájárulni a világbéke és stabilitás előmozdításához.
A jövő év első felében Lengyelország tölti be az EU soros elnökségét, és hajlandó konstruktív szerepet játszani az EU és Kína közötti kapcsolatok előmozdításában, valamint továbbra is támogatni fogja a közép- és kelet-európai országok és Kína közötti együttműködést – húzta alá Duda.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Xi hangsúlyozta, hogy „Kína béketárgyalásokat ösztönöz és politikai megoldásra törekszik.” „Erőfeszítéseket kell tenni a konfliktus eszkalálódásának megakadályozására és a béketárgyalásoknak kedvező feltételek megteremtésére. Ez egybecseng a nemzetközi közösség, így Európa érdekeivel is” – húzta alá a kínai vezető.
„Kína bátorít és támogat minden olyan erőfeszítést, amely a válság békés megoldását szolgálja, és elősegíti egy kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható európai biztonsági keretrendszer létrehozását. Kína továbbra is kész arra, hogy a maga módján konstruktív szerepet játsszon az ukrán válság politikai rendezésében” – jelentette ki Xi.
Kínának és Lengyelországnak rengeteg közös érdeke van a gazdasági és kereskedelmi együttműködés terén. Xi Jinping rámutatott, a két országnak közösen kell előmozdítania az együttműködést olyan nagyszabású projektekben, mint a Kína-Európa vasúti expressz, valamint erősíteni a partnerséget olyan területeken, mint a kereskedelem, mezőgazdaság, a digitális gazdaság, a zöld ipar és a tiszta energia.
„Kína támogatja, hogy több kiváló minőségű lengyel mezőgazdasági és élelmiszeripari termék kerüljön a kínai piacra, támogatja a kétirányú befektetések bővítését, és reméli, hogy Lengyelország tisztességes, igazságos és megkülönböztetéstől mentes üzleti környezetet biztosít a kínai vállalkozások számára” – jegyezte meg Xi.
A Japán Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi jelentőségű győzelmet aratott a február 8-án tartott előrehozott alsóházi választáson, egymaga megszerezve a képviselői helyek több mint kétharmadát - közölte a japán közszolgálati műsorszolgáltató, az NHK, valamint több nemzetközi hírügynökség.
Wang Yi kínai külügyminiszter vasárnap Pekingben találkozott Szergej Sojguval, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárával.
Hatalmas változások zajlanak napjainkban, egy új világrend van kialakulóban, amelyben a biztonság és a stabilitás jelentősége rendkívül felértékelődött, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bangkokban, a Thai Kereskedelmi Kamara Egyetemének rendezvényén.