„Az Európai Unió megpróbál elszakadni Törökországtól. Értékelni fogjuk a fejleményeket és ha szükséges, búcsút intünk az uniónak” – fogalmazott Recep Tayyip Erdoğan nemrégiben. A török elnök az Európai Parlament által elfogadott, Törökországról szóló jelentésre reagált, mely szerint a jelenlegi körülmények között nem folytatódhat Ankara csatlakozási folyamata, és Brüsszelnek reálisabb keretek között kell alakítani kapcsolatait az országgal.
„Törökország Európa része” – húzta alá Walter Hallstein, az Európai Gazdasági Közösség Bizottságának elnöke 1963-ban, amikor az akkor hat államból álló integráció társulási megállapodást kötött Törökországgal. Az Ázsia és Európa között hídként elterülő állam modern történelmének meghatározó részét tette és teszi ki az „európai álom” üldözése, Törökországnál többet ugyanis egyetlen ország sem várt arra, hogy az unió tagja lehessen. Hivatalosan 1987-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét, azóta számos mélypontot megéltek az EU–török kapcsolatok, jelenleg pedig úgy tűnik, akár le is zárulhat az utazás, habár korántsem olyan eredménnyel, mint azt 36 évvel ezelőtt gondolták volna.
Törökország európai ambíciói egészen a modern köztársaság kikiáltásáig, 1923-ig vezethetők vissza. Mustafa Kemal Atatürk olyan reformokat vezetett be, melyek az állam és a vallás szétválasztásával európai útra terelték az Oszmán Birodalom széthullását és az I. világháborút megszenvedő államot. Törökország 1949-ben belépett az Európa Tanácsba, 1952-ben felvételt nyert a NATO-ba, 1999-ben pedig hivatalosan is tagjelölt státuszt kapott az Európai Unióban – ez különböző uniós források biztosítását is jelenti. Ankarának az elmúlt bő két évtized alatt mindössze egyetlen csatlakozási tárgyalási fejezetet sikerült lezárnia, 15 továbbit pedig megnyitnia.
Az unióba vezető rögös úton számos, máig rendezetlen kérdés, vitás ügy akadályozza Törökországot. Az első ilyen eseményig egészen 1974 nyaráig kell visszamennünk, amikor is – válaszul a görög katonai junta államcsínyére – Törökország katonákat küldött Ciprus szigetére. Az ország ezt követően ketté szakadt, déli része az unió tagja, míg az északi részén kikiáltották a csak Ankara által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaságot. Ciprus kérdése azóta is beárnyékolja az unió és Törökország viszonyát, hasonlóan a görög–török határvita, amely a Földközi-tengeren és az Égei-tengeren elhelyezkedő szigetek ellenőrzéséről szól. Ezek leginkább biztonságpolitikai és energetikai szempontból fontosak a két államnak, s habár az elmúlt időszakban közeledés tapasztalható a két fél között, a viszony még mindig messze nem nevezhető ideálisnak.
Emellett Brüsszelnek aggodalmai vannak a török jogállamisággal kapcsolatban, melyet tovább növelt Erdoğan 2016-os puccskísérletre adott válasza, melynek értelmében jelentősen kiszélesítette elnöki hatásköreit. Törökország mindezeken felül sajátos, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező külpolitikát folytat, amit az unión belül igen nehézkes kivitelezni, s melynek keretein belül Oroszországgal is sajátos kapcsolatot ápol. Nem beszélve arról, hogy Hakan Fidan külügyminiszter augusztusban elmondott beszédében úgy fogalmazott, Törökországot az új világrend egyik rendszeralakító geopolitikai szereplőjévé kívánják emelni az elkövetkező évtizedekben.
Az tehát világos, hogy Ankara külpolitikai ambíciói nem összeegyeztethetőek az uniós tagsággal. Az viszont biztos, hogy a szakítással mindkét fél rengeteget veszítene. Törökország egy óriási piacot és jelentős befektetőket, ami a gazdasági nehézségek közepette egyáltalán nem érdeke. Az unió esetében ugyanakkor ennél sokkal több forog kockán: biztonságpolitikai és energetikai szempontból is érvágás lenne a kapcsolatok további romlása. Ahogy az 2015-ben is jól látható volt, Törökországnak kulcsfontosságú szerepe van az Európára nehezedő migrációs nyomás enyhítésében, emellett pedig a terrorizmus elleni harcban is kiemelt jelentősége van Ankarának. Az orosz energiahordozóktól való függetlenedés következtében pedig Törökország, mint energetikai partner is felértékelődött, hiszen a Török Áramlat gázvezetéken keresztül jut el a földgáz a dél- és kelet-európai államok túlnyomó részébe. Éppen ezért a geopolitikai realitások talaján maradva nem valószínű, hogy a közeljövőben drasztikus változások következnének be az EU–török kapcsolatokban, még Erdoğan kemény szavainak ellenére sem – noha az erősebb ütőkártyák a török elnök kezében vannak.
Törökország fontos stratégiai partnere Magyarországnak, az aláírt egyetértési megállapodással újabb lépést tettek a folyamatosan fejlődő magyar-török kapcsolatok elmélyítése érdekében – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a magyar-török kétoldalú pénzügyminiszteri találkozót követő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A kínai BYD elektromos járműgyártó vállalat egymilliárd dolláros beruházásból húzza fel következő gyárát Törökországban.